Nagyvilág

Lengyelország megállapodhat Brüsszellel

Úgy tűnik, hogy lezáródhat az Európai Bizottság és a lengyel kormány közötti vita a jogállamiság kérdéséről – szemlézi az MTI a Welt am Sonntag című német lapot.

A lengyelek igazságügyi reformja miatt áprilisban szavaznia kéne a tagállamok tanácsának, hogy veszélybe kerültek-e az EU-s alapértékek. De ahhoz, hogy a veszélyhelyzetet megállapítsák az Európai Unióban, négyötödös többségre volna szükség, amely nem valószínű, ha több ország is tartózkodik a szavazásnál.

Az utolsó pillanatban azonban Varsó nyitott Brüsszel felé, és az uniós ügyekért felelős külügyminiszter-helyettes, Konrad Szymanski kihangsúlyozta, hogy

az EU barátok, és nem ellenségek klubja.

– Szymanski hozzátette, hogy közös álláspontra jutnak majd, a lengyel kormány hajlandó megvizsgálni, hogy a reform valóban hordoz-e az EU-s alapértékeket fenyegető rizikót, bár a reformnak szerinte egyetlen eleme sincsen, amely ne lenne meg valamely EU-tagország igazságügyi rendszerében.

Lengyelország így közelít az Unió felé, de a kormány álláspontján nem változtattak, miszerint a menekülteket a tagországok között osztanák el.

Kiemelt kép: Francis Dean/Corbis via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik