Élet-Stílus

Betiltják a lógó gatyákat egy amerikai államban

A rapperek körében divatos, bő, lógó nadrágok hordásának betiltását tervezi a törvényhozás Dél-Karolina államban- írja egy helyi hírportál.

A 4957 számú törvény kimondaná, hogy tilos nyilvános helyen olyan nadrágot viselni, amelyik a csípő csúcsától 3 inchnél (7.62 centi) mélyebben úgy, hogy látható legyen szabad bőrfelület, vagy az alsónemű.

A túl laza gatya viselése nem bűncselekmény csak szabálysértés lenne, amit első alkalommal 25, másodszorra 50, harmadszor 75 dollárnyi (6300, 12600, illetve 18900 forint) birsággal szankcionálnának. A pénzbírság mellé minden esetben 6 órányi közösségi munka is kiszabható lenne.

Egy mindössze 2300 lelket számláló, Timmonsville nevű kisvárosban már korábban elfogadtak egy hasonló helyi törvényt, ott azonban a harmadjára már jelentősebb, akár 600 dolláros (152 ezer forintos) pénzbírság is kiszabható.

A laza, az alsónadrágot is látni engedő nadrágviselet az 1990-es évek elején terjedt el, elsőként a hip-hop kultúrkörben. A fiatalok szabadságvágyát, és a többségi társadalom elutasítását fejezi ki. Meg nem erősített források szerint, a jelenség az amerikai börtönökből terjedt el, ahol elkobozzák a fogvatartottak öveit, ezért lecsúszik a nadrágjuk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik