Közélet

Rámpán viszik fel a súlyos betegeket a kamionos CT-hez

A budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet udvarán ebben a hidegben is egy rámpán viszik fel és le a fekvő- és akut betegeket a kórházi udvaron lévő kamionba, írja a hvg.hu. Ebben a járműben van az a mobil CT, amit akkor szoktak használni, ha nem áll rendelkezésre a berendezés az intézményben.

Viszont a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban nem áll fenn ez a helyzet, hiszen a X. kerületi tömbben van egy „CT és MR, illetve DEXA csontsűrűség vizsgáló” központ az egyik épületben. Itt egy külsős szolgáltató végezte ezeket az eljárásokat, viszont lejárt a szerződése, az új szolgáltató pedig még nem kezdett működni.

Az átmeneti időszakban az akut és fekvőbetegek részére az eddigi vizsgáló épülete előtt elhelyezett mobil CT-n végzik a vizsgálatokat. Ez előreláthatólag két hónapig tart majd.

Az ideiglenes diagnosztikai állomás ajtajához csak egy hosszú rámpán lehet feljutni, amin egyébként kinn van a csúszásveszélyre figyelmeztető tábla. A hvg.hu látogatásakor egy idős asszonyt több betegszállító együttes munkájával tudtak felgurítani a bejáratig.

A lap kórházi forrása szerint az intenzíven fekvő és a lélegeztetett betegeket eddig saját betegágyukon vitték át a vizsgáló épületbe, hiszen az ő esetükben fokozott jelentősége van annak, hogy minél kevesebbet mozgassák őket. Viszont a mostani rámpán nem tudják felvinni ezeket az ágyakat, ezért a legsúlyosabb állapotú betegeket először át kell fektetni egy betegszállító autóra, azon feltolni, majd arról átemelni őket a vizsgálóasztalra.

A kórházban vizsgált betegek nagy része olyan onkológiai beteg, akinek szüksége van kontrollra néhány havonta, illetve a kemoterápiához és a sugárkezelésekhez is feltétlenül kellenek ezek a vizsgálatok. Ezeket a betegeket hónapokig más kerületbe irányítják, az akut betegeket pedig a kamionban látják el.

Sikertörténet

A kórház nemsokkal később reagált a hvg.hu cikkére, azt írták:

Február 1-jétől megkezdődött a diagnosztikai berendezések le- és felszerelése, ezen időszak alatt a betegellátás előre tervezett módon történik. A Bajcsy-Zsilinszky Kórház betegeinek CT- és MR-diagnosztikai ellátása a teljes magyar radiológus közösség szakmai összefogásával valósul meg, és mint ilyen, sikertörténet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik