Tech

Első saját kütyüjén dolgozhat a Spotify

Ugyan a Spotify folyamatosan fejlesztette lejátszóját új funkciókkal az elmúlt évek során, eddig nem merészkedett a hardverpiacra. A cég egyik álláshirdetése alapján viszont úgy tűnik, hogy a streaming szolgáltatás épp arra készül, hogy kiadja első kütyüjét. Ezt nem is kendőzik abban a felhívásban, amiben operatív menedzsert keresnek „hardveres termékhez.”

A Spotify éppen első fizikai termékein dolgozik és operatív részleget állít fel a gyártással, beszállítással, salesszel és marketinggel kapcsolatos feladatokhoz.”

– írják a felhívásban.

Egy másik hirdetésben az is olvasható, hogy “kategóriáját meghatározó eszközt” kívánnak fejleszteni, de hogy min is dolgoznak, az nem derül ki.

A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy egy okoshangszórót láthatunk majd a cégtől , ami mostanában amúgyis forró trendnek számít. Ugyan a Spotify lejátszója a jelenleg kapható okoshangszórók jelentős részén elérhető, de egy kifejezetten a szolgáltatást középpontba állító hardverrel talán még tudnak újat gurítani. Még az is lehetséges, hogy a cég saját digitális asszisztenst fejleszt, hogy komolyabban labdába rúghasson az Amazon, a Google és az Apple által uralt piacon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik