Belföld

Elítélték a „rákkutató” nyugdíjas állatorvost

Felfüggesztett börtönt kapott a kamudoktor, aki C-vitaminnal kezelt rákos betegeket.

Budapesten és a Győr-Moson-Sopron megyei Lébényben praktizált. Pénzt nem kért, de adományokat elfogadott. A Hír TV Riasztás című műsorának stábja elment a Győri Törvényszék ítélethirdetésére, de a kuruzslással vádolt férfi, rossz egészségi állapota miatt, nem jelent meg a tárgyaláson.

A vádirat szerint megtévesztette pácienseit: orvosnak adta ki magát, pedig csak állatorvos volt. Rákos betegeket fogadott, látott el tanácsokkal, egy termék fogyasztását és C- vitamin intravénás beadását javasolta, noha ezt csak orvos teheti.

A vádlott súlyos, daganatos betegeket – egyes tanúk szerint – vehemensen beszélt le az orvostudomány által gyógymódként elfogadott kemoterápiáról és sugárkezelésről – mondta Szabó Helga, a Győr-Moson-Sopron megyei Főügyészség ügyésze.

A hagyományos kezelések helyett nagy dózisú, intravénás C-vitamin-kúrát javasolt. Mészáros Iván védőügyvéd köztudomásúnak nevezte, hogy ennek a  vitaminnak nincs mellékhatása, nem túladagolható. A másodfokon eljáró bíróságot az érvelés nem győzte meg.

A vádlott szabadságvesztésének tartamát 1 év 6 hónapra, a felfüggesztés próbaidejének tartamát 3 évre emelték fel.

Jungi Eszter, a Győri Törvényszék tanácselnöke szerint a kamudoktor akkor hibázott, amikor olyan beavatkozásokat végzett, amire csak egy szakképzett orvosnak lett volna joga.

Az ítélet jogerős. Korábban egy év börtönt kapott, két évre felfüggesztve.

Megszólalt a kuruzslásért elítélt „rákkutató” állatorvos
A C-vitaminnal „gyógyító” Dávid Tamás szerint az „ezerszáz milliárd dolláros nettó bevételű” kemoterápiás lobbi csinálta ki őt.
Született mesemondó a C-vitaminnal gyógyító „rákkutató” állatorvos
Dávid Tamás a yanomani indiánoktól szerezte meg a rákkutatás gumibogyószörpjét, és olyan állami kitüntetésben is részesítették, ami nem is létezik.
Még mindig műsort vezet a kuruzslásért elítélt „rákkutató” állatorvos
Legutóbb pont a rák lehetséges okairól tartott előadást, holott pont azért kapott felfüggesztett börtönbüntetést, mert átverte a pácienseit.
Emlékszik az Orbánról daloló nénire? Az elítélt kuruzsló énekeltette
A Mosonmagyaróváron első fokon kuruzslásért elítélt Dávid Tamás nagy médiakarriert is befutott, még az Orbán-kedvelő nénit is énekeltette.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik