Kultúra

Jennifer Lawrence egy időre szünetelteti a színészkedést

De nem szabadságot vesz ki, hanem más elfoglaltságnak fogja szentelni idejét.

Az Oscar-díjas Jennifer Lawrence bejelentette, hogy egy évre szakít a színészkedéssel és helyette azért fog kampányolni, hogy a fiatalok aktívabban politizáljanak – írja a BBC News.

A színésznő a Budapesten forgatott Vörös veréb egyik sajtóeseményén beszélt arról, hogy a Represent.US nevű nonprofit szervezet tagjaként akar többet tenni azért, hogy megnyerje a fiatalokat a politikának. A szervezet a politikai korrupció megszüntetését és a korrupcióellenes törvények elfogadásáért küzd.

Ennek semmi köze a pártpolitikához. Csakis antikorrupciós dolgokról van szó. Államról-államra megpróbálunk átvinni olyan törvényeket, amelyek segíthetnek meggátolni a korrupciót és helyrehozni a demokráciánkat

— mondta a 27 éves színésznő.

Lawrence már korábban is ismert volt politikai aktivizmusáról. 2015-ben ő volt az első hollywoodi színésznő, aki nyíltan szóvá tette, hogy Hollywoodban mennyivel kevesebbet keresnek a színésznők.

Tele van budapesti helyszínekkel a Vörös veréb új magyar előzetese
Jön a Jennifer Lawrence főszereplésével készülő kémfilm, amelyet részben nálunk forgattak.
Kiemelt kép: Getty Images/WireImage/Samir Hussein

Ajánlott videó

Olvasói sztorik