Belföld

Könyvvel verte 92 éves anyját

Édesanyja bántalmazásáért állítanak bíróság elé egy férfit Győr-Moson-Sopron megyében. Minősített testi sértésért kell felelnie, illetve kifosztás miatt, ugyanis azon túl, hogy megverte idős szülőjét, ki is fosztotta.

A vádirat szerint a férfi 2016 decemberében összeveszett 92 éves édesanyjával, és vita közben egy könyvvel többször is megsértette az asszonyt a fülén és a kezén, könnyű sérüléseket okozva neki. Ezután három órán keresztül nem engedte, hogy szülője a konyhába menjen a telefonjáért és kihívja a rendőröket. Ha a nő be akart menni a helyiségbe, megragadta a karját, megrázta és visszalökte.

De ez nem minden: 2017 januárjában az érintettek együtt nézték a TV-t, és miután az asszony elaludt, a férfi – kihasználva a helyzetet –  az ágy melletti fotelra rakott otthonkából elvette anyja 80 ezer forintját. Ha bűnösnek találják, akár hét és fél évet is kaphat – derült ki Győr-Moson-Sopron megyei Főügyészség keddi tájékoztatásából.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik