Belföld

Címkék az amerikai elnökjelölteken

A Busht támogató szavazók megbízhatónak, ellenzői pedig idejétmúltnak tartott márkanevekkel azonosítják a jelenlegi amerikai elnököt. Kerryt ezzel szemben a választott védjegyek alapján fiatalosnak, illetve szemfényvesztőnek titulálják.

Nemrég közvélemény kutatás készült arról, hogy a két amerikai elnökjelölthöz milyen márkaneveket kapcsolnak szavazóik. A statisztika alapján  a válaszadók három csoportba sorolódtak: Bush és Kerry támogatóit, valamint a bizonytalan szavazók véleményét külön regisztrálták.

Bush esetén voltak márkák, melyeket mindhárom csoport egyertélműen neki tulajdonított. Ilyen volt az IBM, a Ford és a Bud Light. A demokrata képviselőnél azonban megosztottabb volt az amerikai lakosság. Mindebből arra lehet következtetnek a felmérést végző cégek, hogy a Bushhoz kapcsolt márkanevek jobban megalapozottak, míg Kerry még könnyebben tudja alakítani a közvélemény róla alkotott képét.

Kerryhez gyakran asszociálták az Apple, a BMW és a Starbucks védjegyeit, bár különbözőképpen értelmezték azok jelentését. A fiatalos, divatos és magasan kvalifált minősítés mellett a felszínes, drága és elit jelzőket is használták az emberek.

Mindkét jelölt esetén a megkérdezettek ismert márkaneveket említettek, jól körülhatárolható jellegzetességekkel. A Landor Associates márkanév-adó cég, valamint a Penn, Schoen and Berland piackutató cég internetes elemzése szerint a határozatlan szavazók megnyerése érdekében a két elnökjelöltnek érdemes a hozzájuk kapcsolt márkanevek sajátosságainak fontosságát hangsúlyozni. Vagyis Kerrynek azt kell bebizonyítania, hogy nem csupán szemfényvesztő, hanem valós értékeket képvisel. Bushnak pedig a stabilitás és megbízhatóság védjegyét kell magára öltenie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik