Foci

Mindenki C. Ronaldo rejtélyes tizenegyesét próbálja megfejteni

Tudni lehetett előre, hogy a Real Madrid és a PSG párharca sok beszédtémát ad majd, hiszen a címvédő az egyik legkomolyabb, Neymarral felturbózott kihívójával találkozott a BL nyolcaddöntőjében. Hiába vezetett a PSG Adrien Rabiot góljával, a Real végül 3-1-es előnyről várhatja a visszavágót.

A szurkolók most nem csak azt találgatják, ledolgozhatják-e otthon ezt a hátrányt a párizsiak, hanem azt is, mi történt Cristiano Ronaldo büntetőjénél, amivel az első félidő végén egyenlített a Real.

Első látásra nem tűnik fel semmi különös, a portugál nagy erővel meglőtt labdáját Alphonse Areola nem tudta védeni, történt ilyen már másik kapussal is,

101 realos BL-góljából tizenötöt szerzett tizenegyesből az ötszörös aranylabdás.

Mégis elkezdett terjedni az internetes médiában a büntető, mégpedig azért, mert Ronaldo lövése előtt a labda kissé elemelkedett a mészpontról, így a levegőből lőtte el, és nagyobb erőt is adott bele.

Az esetről vitázók egyik fele azzal érvelt, hogy Ronaldo a támaszkodó lábával hozzáért a labdához, ettől mozdult meg, és ha így történt, akkor szabálytalannak minősült volna a büntető kettős érintés miatt. De nem ez történt, a labda akkor emelkedett meg, amikor Ronaldo a bal lábával a labda mellé lépett a lövés előtti pillanatban.

Innentől szimpla véletlennek nevezhetnénk a tizenegyest, de Rio Ferdinand, aki csapattársa volt a Manchester Unitednél Ronaldónak, azt mondta, korábban már az edzéseken is látott hasonló mutatványt tőle.

Néha szórakozott ezzel az edzésen, tudom, őrültségnek hangzik, de esküszöm, hogy akkor is megcsinálta. Azt viszont nem hittem, hogy meccsen is megpróbálja”

– mondta Ferdinand.

A korábbi angol játékvezető, a Daily Mail nevű lapban rendszeresen publikáló Graham Poll azt mondta, a bíró és a partjelzők nem láthatták a labda megemelkedését, de a szabály szerint újra kellett volna rúgatni a tizenegyest, mivel a labdának állnia kell.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik