Sport

Doppingolt az ausztrálok olimpiai bajnok kajakosa

Tate Smith londoni mintáit is megvizsgálják. Akár utólag is elvehetik tőle és csapatától az aranyérmet.

Pozitív lett a doppingtesztje az ausztrálok kajakosának, Tate Smith-nek, akit két évre eltilthatnak a versenyzéstől – írja a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) honlapja, hozzátéve, hogy információk szerint a versenyző két évvel ezelőtti, londoni mintáját is újraelemezhetik, s ha az is pozitív lesz, akár a magyar kajaknégyesé is lehet a szám ötkarikás aranyérme.

Az mkksz.hu szerint Smith – aki egy júliusi, magyarországi ellenőrzés során bukott meg – várhatóan nem állhat rajthoz a két év múlva sorra kerülő riói olimpián, és ausztrál források alapján a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) újraelemzi londoni mintáját is.


2012-ben, Londonban az ausztrálok ünnepeltek, de lehet a végén a mieinké lesz az arany
Fotó: Europress Fotóügynökség

Az ausztrálok 2012-ben aranyérmesek lettek a Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel alkotta magyar négyes előtt az olimpián. Ha bebizonyosodik, hogy Londonban sem tisztán versenyzett Smith, akkor négyesüket megfoszthatják az aranyéremtől.

“A hír érdekes, és kíváncsian várom a fejleményeket, bár szerintem ez elég hosszú folyamat lesz” – mondta az mkksz.hu-nak a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer.

Bár Smith még nem nyilatkozott, egyes hírforrások szerint a versenyző új táplálékkiegészítője tartalmazhatta a tiltott szert – írja az MKKSZ honlapja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik