Belföld

Elgázolták a fiatalok a részeg biciklist, majd hazamentek

Elítélt a Pécsi Törvényszék még kedden két fiatalt, akik autójukkal elütöttek egy ittas kerékpárost, és bár kiszálltak a kocsiból, nem segítettek. A sofőrt közúti baleset okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt 2 év 8 hónap börtönre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltással sújtották, utastársát pedig segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt 5 hónap börtönre – ám esetében a büntetés végrehajtását egy év próbaidőre felfüggesztették. Kötelezték továbbá a vádlottakat csaknem 380 ezer forint bűnügyi költség megfizetésére.

A tragédia 2016. október 22-én este 20 óra körül történt. A fiatalok Szaporcáról Kórós községbe tartottak, amikor az elsőrendű vádlott indokolatlanul áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol féktávolságon belül észlelte az ittas kerékpárost. Vészfékezett, de az autó bal első részével elgázolta a férfit, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A vádlottak – mint azt írtuk – megálltak, de nem tettek semmit, nem értesítették a rendőrséget, a mentőket, hanem hazamentek.

Az ítélet az utas esetében jogerőre emelkedett, a sofőr és védője azonban még nem döntött a fellebbezésről.

Pécs, 2018. február 14.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik