Sport

Williams-fivérekről beszélt, eltiltották

A női tenisztornákat szervező WTA egyéves eltiltással és pénzbüntetéssel sújtotta Samil Tarpiscsevet, miután az orosz szövetség elnöke "Williams fivéreknek" nevezte Serena és Venus Williamset.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként is tevékenykedő sportdiplomata egy késő esti tévéshow-ban ragadtatta el magát, ahová Jelena Gyementyjeva korábbi teniszezővel együtt hívták meg.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Stacey Allaster, a WTA ügyvezető igazgatója közölte, hogy a szervezet által kiszabható legmagasabb, 25 ezer dolláros bírságot rótták ki Samil Tarpiscsevre, aki egy évig nem vehet részt WTA-eseményeken. Egyben bocsánatkérésre szólította fel az orosz vezetőt.

A jelenleg zajló moszkvai torna versenyigazgatójának, Tarpiscsevnek az első reakciója azonban nem ez volt. “Elnézést kellene kérnem azért, mert nincs humorérzékük? Nem értem a büntetést” – mondta.

Később az orosz szövetség kiadott egy állásfoglalást, amelyben az elnök már azt közli, hogy nem állt szándékában megbántani senkit, és megbánta viccelődését. Hozzátette, a Williams nővérek “kiváló sportolók, akik az erő és kitartás megtestesítői”.

A világelső Serena Williams egyesben 18 Grand Slam-tornagyőzelemnél tart, és jövő héten a szingapúri WTA-világbajnokságon készül címvédésre, míg nővére, Venus hét GS-versenyen diadalmaskodott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik