Belföld

Kovács Zoltánt letámadták a holland hallgatók, de megvédte az orbáni Magyarországot

Félinformációk és torzító tükrök kerültek elő a sokszor félinformációkból tájékozódó kormányszóvivő egyetemi előadásán.

Magyarország mindig is amellett volt, hogy az Európai Unió szabályait minden tagállamnak egyformán be kell tartania, és nem lehet helye kettős mércének – közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő, miután újságírókkal, parlamenti képviselőkkel és a magyar közösség tagjaival találkozott hétfőn Hollandiában.

Kovács az MTI-nek adott telefonos interjújában arról számolt be, hogy elsősorban az EU jövőjéről és az illegális bevándorlásról folytatott megbeszéléseket Amszterdamban és Hágában. Látogatásának célja a magyar álláspont megismertetése, a véleményformálók tájékoztatása volt. Találkozóin elmondta, hogy

amikor Magyarország a határait védi, akkor egész Európát védi.

A szóvivő este előadást tartott a Leideni Egyetem hágai campusán, ahol a hallgatók feltehették a kérdéseiket. Elmondta, hogy a diákok között előkerültek a magyar belpolitikából ismert szokásos állítások, amik

félinformációkon, torzító tükrön keresztül jutnak el Hollandiába is, mint ahogy Európa számos már országába.

Hozzátette azonban, tapasztalatai szerint ha van idő arra, hogy beszélgessenek kicsit részletesebben, akkor „meg lehet világítani, hogy pontosan hogyan is néz ki a magyar belpolitikai helyzet”.

Ha a politikai szándékon és kettős mércén alapuló érveket lehántjuk, és a józan ész alapján beszélgetünk, akkor Hollandiában is megértik a magyar álláspontot

– fogalmazott. „Minden elfogult politikai véleményre jó választ tudunk adni” – mondta. A tavaly nyáron kirobbant magyar-holland diplomáciai botrányról Kovács elmondta, szerinte a konfliktust azóta teljes mértékben sikerült rendezni.

Orbán Disneylandjét most már a hollandok is ismerhetik
Szegény hágaiaknak el kell magyarázni a magyar leleményt: tao néven fosztják ki az államkasszát kivételezett sportklubok.

„Azt gondolom, megszületett a felismerés, hogy a diplomáciai kapcsolatok arra szolgálnak, hogy megértsük egymást, nem arra, hogy beavatkozzunk egymás ügyeibe” – mondta a kormányszóvivő, hozzáfűzve, hogy számos kérdésben, például a pénzügyi fegyelem fontosságában egyetértés van a két ország között.

Az előző magyarországi holland nagykövet tavaly egy lapinterjúban azt mondta, hogy a szélsőséges iszlamisták „ugyanolyan elvek mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány”, mire Magyarország konzultációra hazarendelte Hágából a nagykövetét. A holland külügyminiszter később elhatárolódott a botrányt okozó kijelentéstől. (MTI)

(Kiemelt kép: MTI / EPA / Stephanie Lecocq)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik