Belföld

November óta sokkal jobb a betegeknek és az orvosoknak is

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) elindításával a kormány lefektette a digitális egészségügy alapjait – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.

Ónodi-Szűcs Zoltán felidézte, az EESZT november elsejei elindulása óta száz nap telt el, ezalatt több mint háromezer patika, hatezer háziorvos, száz kórház és háromszáz önálló járóbeteg-intézmény csatlakozott a rendszerhez, a “felhőben” 125 millió tranzakció történt és majdnem 60 millió receptet rögzítettek.

Utóbbi azért fontos, mert december közepe óta csak olyan recept kaphat támogatást, amelyet a “felhőn” keresztül váltottak ki. Mostanra a receptek mintegy 60 százalékát orvosok viszik be a rendszerbe, és csak 40 százalékát a patikák – tette hozzá az államtitkár.

Féltérden volt, de működik az új egészségügyi rendszer
Próbára teszi az orvosok türelmét az új rendszer, ami volt, hogy le is állt. Egyelőre üdítő kivétel az olyan, aki használni tudja, de beteget nem küldenek haza.

Kiemelte, az eltelt idő alatt a rendszer bizonyította, hogy működőképes és kényelmesebbé teszi az egészségügyben dolgozók, valamint a betegek életét is. A szolgáltatás elindításával ugyanis már nincsenek elveszett zárójelentések, beutalók, receptek, és többször is életmentő volt, hogy az orvos látta a beteg minden adatát a “felhőben”.

Az új rendszernek köszönhetően már nem kell a különböző intézményekben elvégzett vizsgálatokat megismételni, és a betegek terhei is csökkennek, mivel nem kell például a laboreredményekkel visszamenni a háziorvoshoz – tette hozzá az államtitkár.

Azt szeretnék, ha a felhő nem csak az ellátórendszer igényeit szolgálná, hanem a betegek is egyre gyakrabban használnák azt. A tervek szerint például fel lehet majd vinni a “felhőbe” a vész esetén értesíthető (ICE – In Case of Emergeny) hozzátartozó számát is – közölte az államtitkár.

Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta, 2003-ban az akkori kormány csak ígérgette az elektronikus recept bevezetését, a jelenlegi kormány volt az, amelyik meg is tette azt.

Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik