Sport

Berki fölényesen vezet

A selejtező hetedik csoportja után Berki Krisztián lólengésben fölényesen vezet, a Berki, Hidvégi Vid, Tálas Bence, Vlacsil Attila, Babos Ádám, Vecsernyés Dávid összeállítású férfi válogatott pedig 15. a tornászok nanningi világbajnokságán.

A csapat a hetedik csoportban, ugrásban kezdte meg a szereplést, s az első három szeren még megilletődötten tornásztak a versenyzők, de a talajtól kezdve egyre jobban feljöttek, s 331,202 ponttal jelenleg a 15. helyen állnak.


 Fotó: matsz.hu

Az olimpiai bajnok Berki a talajig a melegítőcsarnokban készült, utána csatlakozott a többiekhez. A lólengés az ötödik szer volt, ahol a világbajnok 7,0 kiinduló pontú, két ollós, bőrorsós gyakorlatát mutatta be, szépen, elegánsan. A zsűri is nagyra értékelte a bemutatót, ugyanis Berki magas, 16,066-os pontszámot kapott a gyakorlatára, ezzel jelenleg vezeti a mezőnyt, így vélhetően az első helyen jut majd a fináléba. Hidvégi a 11. helyen áll lólengésben.
    
A Kínában zajló vb egyfajta előkvalifikáció, csapatban ugyanis a legjobb 24-be kell kerülni ahhoz, hogy a 2015-ös világbajnokságon is részt vehessen a válogatott, s ott már olimpiai kvótát lehet majd szerezni.
    
A csapat Nanningban hat fővel szerepelt, öt versenyző léphetett egy-egy szerhez, és négynek az eredménye számított. Az egyéni összetett fináléba a legjobb 24 tornász kerül. A férfi selejtező magyar idő szerint szombaton 18 óra körül fejeződik be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik