Foci

Gyávának és seggfejnek nevezte Kubatovot a korábbi Fradi-edző

Ricardo Moniz (ricardo moniz, )
Ricardo Moniz (ricardo moniz, )

Ricardo Moniz jelenleg csapat nélküli edzőnek számít, mivel menesztették legutóbbi klubjától, a dán Randerstől, amelyik az utolsó helyen áll a bajnokságban. Az öntörvényű és munkamániás holland edzővel az egyik dán újság készített hosszú anyagot, amelyet az Üllői út 129. nevű ferencvárosi szurkolói oldal fordított le.

Érdemes végigolvasni a nem éppen rövid szöveget, mert tökéletesen visszaadja, miért tud egy-egy klubnál nehezen megragadni Moniz, akinek már egész fiatal kora óta Johan Cruyff a példaképe.

A holland edző Magyarországon is megfordult, 2012 augusztusa és 2013 december között irányította a Fradit, 42 bajnokiból tizenkilencet nyert meg.

Természetesen a ferencvárosi időszak is szóba kerül, azon belül is Akeem Adams tragikus sztorija, aki szívrohamot kapott, amputálni kellett a lábát, és december végén, mindössze 22 évesen elhunyt.

Egyedül hagyott a vezetőség. Senki nem jött oda az ágyához. Három hónapot töltöttem ott az édesanyjával és mindent nekem kellett intéznem. A lábát levágták, kómában volt. Aztán felébredt a kómából és nekem kellett elmondanom, hogy elvesztette az egyik lábát. A játékosaim védelme volt mindig a prioritásom. Ezért kritizáltam a Ferencvárost. A vezetők sosem jöttek el az ágyához. Azt mondtam nekik: ‘Ez rendben van? Te vagy a klub elnöke és gyáva vagy ahhoz, hogy fogd az anyja kezét? Seggfej’. Érted, ilyen vagyok. ‘Seggfej.’ Nem vagyok politikus. Ez nem kifogás, de így védem mindig az embereket. Ahogy Johan Cruyff is tette”

– nyilatkozta Moniz, aki a seggfej és a gyáva jelzőket Kubatov Gábor elnöknek címezte.

Az FTC reagált Moniz szavaira, a közleményben azt írják, mindent megtettek Adamsért. Íme:

A klub minden vezetője a 3 hónap alatt többször, hetente is, míg a csapatmenedzser és a játékostársak naponta látogatták a kórházban Akeem Adamst. Az FTC az Albert Alapítványon keresztül 10 millió forinttal járult hozzá elhunyt játékosa temetési, hazaszállítási költségeihez. A Fradi egy nagy család, amelyben senkit sem hagynak magára, ha bajba jut, amelyben mindenkinek segítenek, ha rászorul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik