Belföld

Szanyi Tibor szembeszállt az MSZP-vel

Követ dobott a forrongó vízbe a szoci EP-képviselő, aki nem azt támogatná Hódmezővásárhelyen, akit az anyapárt. Lesz ebből zűr.

Meglepő bejelentést tett Szanyi Tibor, a szocialisták EP-képviselője, aki a csongrádi Rádió7 keddi műsorában beszélt arról, kit is kéne támogatni a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson. Sokat cikkezett róla a média, hogy a fideszes Hegedűs Zoltánnal szemben indul a független, de szinte minden ellenzéki párt által támogatott Márki-Zay Péter. A nagyobb botrány azonban abból lett, hogy hiába állt be Márki-Zay mögé, az MSZP-s Hernádi Gyula független jelöltként csak elindul ellene.

És ahogy a Promenádra kikerült interjúból világossá vált, Szanyi Tibor is támogatja ebben.

Szanyi nagy lokálpatriótaként és változatlanul MSZP-tagként írta le Hernádit, akinek azért fontos az indulása, hogy a két jobboldali jelölttel szemben a balos értékeket is képviselje. Szerinte Hernádi részéről jó döntés volt, hogy függetlenként indult, pláne, hogy nem helyes és az országos MSZP-vezetés se támogatta, hogy a párt Márki-Zay mögé álljon be.

Az európai parlamenti képviselő azt mondta, segíteni maximum tanácsokkal tudja Hernádit. Szanyi egyébként belső pártfórumokon felvetette, hogy nem ért egyet a hivatalos döntéssel. Ahogy fogalmazott:

Persze, hogyha valaki valamilyen érdekből neki akar rontani egyik elvtársának, vagy barátjának, netán jó ismerősének, azt általában elég nehéz lebeszélni arról, hogy fordítsa meg a gondolatait.

Úgy tudjuk, Hernádi kiállása mellett Szanyi mostani nyilatkozata is perpatvart okozott a szocialisták között. Kerestük is emiatt Szanyi Tibort munkatársain keresztül, amint reagál, közöljük azt is.

(Kiemelt kép: 24.hu / Pál Anna Viktória)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik