Sport

Ők is kaphatták volna a Nemzet Sportolója címet

Csütörtök délután Schmitt Pált választották a Nemzet Sportolói új, 12. tagjának. A Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnökén kívül sokan mások is megérdemelték az elismerést.

Schmitt Pál kétszeres olimpiai és világbajnok csapatban, de egykoron kiemelkedő teljesítményt nyújtó magyar sportolóknak is odaítélhették volna volna a címet. A 444.hu összegyűjtötte, ki az a tíz ember, akit szintén a Nemzet Sportolójának választhattak volna.

Dr. Fenyvesi Csaba vívó ugyanabban a csapatban nyert olimpiai aranyakat, amelyikben Schmitt, viszont ő egyéniben is diadalmaskodott 1972-ben. Később orvosi pályát kezdett, majd Amerikában egy rákkutató intézet orvos-igazgatója lett. 

Schmitt Pál óriási megtiszteltetésnek nevezte a döntést
Fotó: MOB

Ott van például Szőke Kató úszónő is, aki kétszeres olimpiai bajnoki címe mellett kétszeres Európa-bajnok is. Említhetjük Faragó Tamást, Szívós Istvánt és Csapó Gábort is, hisz ők mindhárman olimpiai, világ- és Európa-bajnokok vízilabdában.

Hegedűs Csaba birkózásban ért el aranyat az ötkarikás játékokon, emellett világbajnok és kétszeres Európa-bajnok. Magyar Zoltán szintén méltán érdemelte volna ki a címet, hisz igazi tornász legenda: kétszeres olimpia bajnok, háromszoros világbajnok, háromszoros Európa-bajnok, egy elemet is neveztek el róla lólengésben.

A jelöltek sora pedig még nem ért véget. Gedó György bokszoló, Németh Miklós gerelyhajító és Török Ferenc öttusázó szintén nyert olimpiát, mi több, utóbbi kétszer is felállhatott a dobogó legtetejére.

Schmitt Pált csütörtökön választották a Nemzet Sportolói új tagjának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik