Szórakozás

Terhességét titkolta, de mindenkinek elárulta, hogy az utolsó órákban hány centire tágult ki

Megszületett Kylie Jenner gyereke, vagyis igazak voltak a pletykák, hogy terhes. A nagy titkolózás után egy hosszú videót osztott meg a nyilvánossággal, tele intim részlettel, így olyan dolgokat is megtudhatunk Kylie Jennerről illetve családjáról, amiket nem feltétlenül akartunk. Persze ettől még megnéztük, te is meg fogod, mindenki meg fogja.

Megszületett Kylie Jenner gyereke
A celeb egyúttal elnézést is kért.

Ritka, hogy a világ egyik legcelebebb celebje hónapokig titokban tudjon tartani valamit. Pláne egy olyan látványos dolgot, mint a terhesség. Kylie Jennernek mégis ment, igaz már hónapok óta mindenki tudta, hogy gyereket vár annak ellenére, hogy hivatalosan soha nem jelentette be, kerülte a nyilvánosságot, ha pedig fotó készült róla, azon olyan ügyesen takargatta hasát, hogy abból az égvilágon semmit nem lehetett látni.

Így történhetett az, hogy mindenki tudta, hogy Kylie Jenner terhes, mégis mindenki meglepődött, amikor kiderült, hogy tényleg terhes volt.

A Kardashian-nővérek legfiatalabbja végül február 4-én, Instagramján jelentette be, hogy 2018. február elsején, délután négy óra 43 perckor született egy közel négykilós lánya.

Bocsánat, amiért magatokra hagytalak titeket a sok találgatással, tudom, hogy hozzászoktatok, hogy mindent megosztok veletek. A terhességemmel kapcsolatban azonban úgy döntöttem, nem a világ előtt akarom átélni. Tudtam, hogy erre az életre szóló feladatra a lehető legpozitívabban, stresszmentesen és egészségesen kell felkészülnöm. Semmilyen nagy bejelentésre nem készültem. Azért választottam ezt, mert tudtam, hogy a gyerekem minden apró dolgot megérez. A terhesség a legszebb, az életemet leginkább megváltoztató esemény volt, ami igazából máris hiányzik. Köszönöm a családomnak és barátaimnak, hogy segítették annyira privátnak megtartani ezt a dolgot, amennyire csak lehetett. Alig vártam már, hogy mindenkivel megoszthassam, hogy február elsején megszületett az én gyönyörű és egészséges kislányom. Soha nem éreztem még ehhez fogható szeretetet és boldogságot.

De hogyan tudott valamit a világ egyik leghíresebb híresembere titkolni valamit hónapokig? És leginkább minek, ha végül nyilvánosságra hozott az egészről egy túl hosszú videót, amiből még az is kiderül, hogy

mennyire tágult szülés közben?

2017 szeptemberében szellőztette meg az amerikai sajtó, hogy Kylie Jenner terhes, de ezt sem ő, sem pasija, sem a népes családja nem erősítette meg. Ennek ellenére ettől kezdve tényként kezelte mindenki, hogy a húszéves celeb hamarosan anya lesz, pedig még csak fotók sem készültek róla. Már nővére, Khloé Kardashian is rég bejelentette, hogy gyereket vár, míg Jenner még bőszen titkolózott és rejtőzködött — annyira, hogy a korábban napi legalább öt instaposztot produkáló celeb gyakorlatilag hónapokig nem csinált semmit a közösségi médiában.

Pedig a 11 és fél perces, lányának címzett videójából kiderül, hogy Kylie Jenner az elmúlt hónapokban nagyon is tevékenyen terheskedett.

Nézzük, milyen fontos dolgokat tudhattunk meg!

  • Az első percekben Kris Jennert láthatjuk a szülőágyán az épphogy csak kibújt Kylie Jennerrel és a háttérben Khloé Kardashiannal, amiből kiderül, hogy a Kardashianok régóta imádnak az egész család előtt szülni.

  • A mesélést Kylie Jenner legjobb barátnője, Jordyn Woods folytatja, aki olyan bölcsességeket oszt meg, miszerint:

Amikor húszéves vagy, még azt sem tudod, mit kezdj az életeddel. Még nem tudod, mit akarsz. Egy határozatlan tini vagy, aki fiatal felnőtté válik. Ezzel szemben az anyukád (meséli mindezt a húszéves Kylie Jenner újszülött lányának) egy dologban már teljesen biztos volt: méghozzá benned.

  • Láthatunk egy rakás terhes-szelfit és ultrahangos felvételt.

  • Természetesen tartott titkos babavárót is, amin rózsaszín cumisüveggel díszített lattét szolgáltak fel.

  • Illetve amin mindenki krémszínű selyempizsamában flangált, kivéve Kylie Jennert, aki a főszereplőnek járó rózsaszín pizsit húzta magára.

  • Kylie Jenner végigette a terhességet, ugyanis nagyon rákívánt a hamburgerre, amit sült krumplival és a biztonság kedvéért egy kis sajtos tésztával körített.

  • Azt is megtudtuk, hogy a gyerek még meg sem született, de már telepakolták a gardróbját annyi cipővel és ruhával, ami egy bölcsődényi gyereknek nincsen.

  • És amiknek a méretét elnézve legalább egy évig még fel sem fog venni.

  • Szerencsére kép nélkül, de végigasszisztálhattuk magát a szülést is. Hallatszik, ahogy az orvos mondja Jennernek, hogy öt centire tágult ki.
  • A szülőszobában nem csak Kylie Jenner, a pasija és az orvosa, de gyakorlatilag az egész családja ott ült – így Kris Jenner és Khloe Kardashian, de még Kendall Jenner is bejelentkezett facetime-on.
  • Sőt, a videón az utolsó nyomást is hallhatjuk, majd azt, hogy az egyelőre nevesincs kislány felsír.
  • Ja és a kisfilmben láthatunk először felvételeket Kim Kardashian béranya által született harmadik gyerekéről, Chicago Westről is.
  • Illetve itt hangzik el Kim Kardashian szájából élete mondata:

El kell mondanom, hogy miket fogsz érezni a vaginádban, de most komolyan.

A durva ebben az egészben mindössze annyi, hogy a közel 12 perces kisfilm tele van olyan felvételekkel, mint az, hogy Kylie Jenner kaját rendel egy gyorsétterem drive in-jében, ami alapból egy totálisan jelentéktelen eseménynek tűnik, viszont nagyon szépen kapcsolódik ahhoz a jelenethez, amikor az orvosa szól Jennernek, hogy nem kéne annyit zabálni. Vagyis Kylie Jenner miután kezébe vette a pozitív terhességi tesztet, valószínűleg kamerát nyomott egy barátnője kezébe, és ráparancsolt, hogy akkor mostantól terhessége minden egyes mozzanatát vegye fel, ugyanis előre tudta, hogy a végén közzétesz majd róla egy az ember szemébe könnyeket csaló zenével ellátott videót.

Ennél csak az az ijesztőbb, hogy hány emberrel írathatott alá kőkemény titoktartási szerződést. Vegyük csak a babaváró buliját, amihez több tucat ember asszisztálhatott, kezdve a virágkötőtől a cumisüvegrajzolásban pro baristáig. Aki szegény úgy mehetett haza a buliról, hogy otthon ne mondhatta el a csajának, hogy Kylie Jenner TÉNYLEG terhes, mert bizony a saját szemével látta.

Kiemelt kép: Instagram/Kylie Jenner

Ajánlott videó

Olvasói sztorik