Sport

Összetört az Európát körbehajózó magyar kajakja

Négyezer kilométer után cserére szorul az Európa körbekajakozásán dolgozó Végvári Tamás hajója, aki Athén partjaitól tért haza, hogy felkészüljön útja őszi folytatására.


Fotó: kajakkaleuropakorul.hu

Az elmúlt években Végvári Tamás hajójában teleltek már tyúkok, törték meg kikötőben és volt kamion mögé ragasztószalagozva is. A megtett út során kajakja eddig remekül szolgált a kemény feltételek ellenére is, de most már megtört, megkopott, több helyen ereszt is – olvasható a sportember MTI-hez eljuttatott közleményében.

A sportoló 25 ezer kilométeres utazása 2012-ben indult Budakalászról, majd a Dunán, a Fekete-tengeren, Isztambulon át a Márvány- és az Égei-tenger partvidékén több mint 4 ezer kilométert tett meg Athénig.

“A görög főváros elérése óriási dolog. Egyfelől azért, mert ez az egyik legdélebbi pont, másrészt innen nyílik meg az út Gibraltár felé” – véli Végvári Tamás, aki jelenleg Magyarországon készül a következő táv megtételére. Tervei szerint szeptember végén északnak fordulva folytatja útját Korintosz, majd Albánia felé.

Végvári Tamás tizennyolc évvel ezelőtt kajakozott már Dél-Amerikában, a Tűzföldön, a Horn-fok közelében és Norvégia fjordjaiban is. A Vadvízi Egyesület alapító elnökeként, oktatóként és túravezetőként bejárta Európa vadvizeit Ukrajnától Korzikáig, de a Himalájában is evezett már.

Végvári Tamás kalandjairól ide kattintva olvashat többet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik