Sport

Ezen a Super Bowlon minden pofon jó helyre megy

Mindenki örülni fog, ha kikap a Patriots? Nyilván igen, de valójában nem ilyen egyszerű a helyzet.

Magyar idő szerint vasárnapról hétfőre virradóra rendezik az amerikai fociliga nagydöntőjét, a Super Bowlt. A televíziós felvezetésekben ilyenkor rendszerint adatok, statisztikák, eredmények hosszú sorát szokták felvonultatni, a szakértők elemzik a csapatok egész szezonbéli játékát, a vendégek kitárgyalják Brady sérült kezét, vagy azt, hogy a középszernél semmivel nem jobb Nick Foles hogyan érheti el azt, amit nála milliószor jobb irányítók sem tudtak elérni egész pályafutásuk során.

Nick Foles
Fotó: Patrick Smith / Getty Images / AFP

Szóval a döntő előtt a játék szinte minden eleméről szó esik, talán csak az egyik legfontosabbról nem. Ez az erő az, amit a profi sport minden létező eszközzel megpróbál elnyomni, háttérbe szorítani, jelentéktelenné tenni. Pedig igazság szerint ez a valami az, ami sokszor meccseket dönt el, motivál, energiát ad, de olykor, figyelmetlenné tesz, megbénít és a vereségbe taszít.

Ez nem más, mint a gyűlölet.

Vasárnap rengeteg dolog fog azon múlni, hogy melyik csapat tudja majd a maga javára fordítani a ráirányuló haragot. Merthogy irányul majd mindkettejükre bőven, az biztos. Még a szezon elején pár rossz meccs alapján kicsit elhamarkodottan megírtam, hogy Lehet örülni: vége a Patriotsnak. A bukásról szóló jóslat olyannyira nem jött be, hogy a Patriots idén ismét bajnok lehet, de ne szaladjunk ennyire előre.

A New England középcsapatból futballdinasztiává válása temérdek győzelemmel, fájdalommal, küzdelemmel és még az előbbieknél is több gyűlölettel van kikövezve. Ennek persze több oka is van, az egyik például, hogy a Patriots a valaha volt egyik legsikeresebb csapat az NFL történetében, ez pedig érthetően feldühíti azokat, akik másért szorítanak. De ennél sokkal komolyabb érv, hogy a csapatot a sikerek mellett a botrányok sem kerülték el. A Pats sokat trükközött a szabályokkal, a vezetés és sokszor a játékosok is szerettek a fair és a szabálytalanság határán mozogni.

A New England szempontjából ez a szezon tökéletes ellentéte volt annak, amit az elmúlt években láttunk a gépszerűen működő dinasztiától. A Pats idén gyengén kezdett: az idény elején borzalmas állapotban volt a védelem, ráadásul a támadóegység sem volt valami éles. Aztán elkezdett összeállni a csapat és jöttek a győzelmek. Ha szenvedősen is, de jöttek. Pedig mint ahogy kiderült: a csapat háza táján gyakorlatilag semmi nincs rendben. Az ESPN riportja lerántotta a leplet azokról a belső feszültségekről, amelyek nyomán távozott a csapattól a szuper tehetséges irányító, Jimmy Garoppolo és amelyek miatt gyakorlatilag nem beszél egymással a tulajdonos, Robert Kraft és a sztárcsináló vezetőedző, Bill Belichick.

Jimmy Garoppolo
Fotó: Maddie Meyer / Getty Images / AFP

És akkor a csapat legfontosabb emberéről, Tom Bradyről még egy szót sem ejtettünk. A pletykák szerint az irányítónak nagy szerepe van abban, hogy távozott a csapattól Garoppolo, akit Belichick nem titkoltan Brady helyére hozott volna. Kraft azonban kiállt a legnagyobb sztárja mellett, mint ahogy az edzői stáb több tagja is.

Tom Brady
Fotó: Timothy A. Clary / AFP

Ezeket a körülményeket figyelembe véve a Patriots simán az egyik legszimpatikusabb szezonját produkálta idén. Belső konfliktusoktól terhelten sikerült eljutniuk a döntőig úgy, hogy a sérelmeiket nem a nyilvánosság előtt játszották le.

Ennek ellenére mindenki örülni fog, ha kikap a Patriots? Nyilván igen, de valójában nem ilyen egyszerű a helyzet.

Mert hiába az állandó, hol igazságos, hol igazságtalan Pats-gyűlölet, a másik oldalon egy olyan csapat áll, akik szintén nem túl szimpatikusak. A Philadelphia Eagles rosszfejségét a legjobban egy 50 éves idővonal két végével lehet illusztrálni. 1968 decemberében a szezon utolsó meccsén az Eagles a Vikingsszel játszott egy philadelphiai szempontból nagyon gyenge idény végén. A csapat és a szurkolók gyakorlatilag szembekerültek egymással, mert míg a játékosok a szezon végére összeszedték magukat, hogy ne legyenek tök utolsók, addig a szurkolók azt szerették volna, hogy a legrosszabb csapatként zárva lecsaphassanak a legtehetségesebb egyetemi játékosra, egy bizonyos O. J. Simpsonra.

A meccsen az Eagles szurkolói csalódásukban egy 19 éves fiatal önkéntes Mikulást kifütyültek, megaláztak és megdobáltak hógolyóval. A bizarr eset országos botránnyá dagadt az amerikai közvéleményben, rengetegen elkönyvelték az Eagles drukkereit az ország legalávalóbb szurkolóinak.

50 év távlatából persze nem túl fair megítélni a most döntőző Eaglest, ezért nézzük meg az idővonal másik végét. Az elmúlt pár hónapban a philadelphiai szurkolók kis túlzással több botrányt okoztak, mint bármelyik szurkolótábor az elmúlt években. Az idei Vikings elleni 38-7-es arányban megnyert NFC főcsoportdöntő közben Philly drukkerei rendkívül sportszerűtlenül viselkedtek, hiába álltak nagyon nyerésre, tovább fütyültek, a mérkőzés után verekedtek, rongáltak és szándékosan provokálták a csalódott vikingeket, akik az NFL történetében először játszhattak volna hazai környezetben Super Bowlt.

A pályán tehát remek csapatok fognak küzdeni egymás ellen, de akárki is nyeri a döntőt, olyan emberek fognak örülni a végén, akik nem feltétlenül jó arcok.

Super Bowl, a döntők döntője

A Super Bowl-éráról 1966-tól beszélhetünk, ugyanis akkor egyesült az addig külön bajnokságként működő Amerikai Futball Liga (AFL) és a Nemzeti Futball Liga (NFL). A fináléban az akkor újonnan megalakult két főcsoport, az Amerikai Főcsoport (AFC) és a Nemzeti Főcsoport (NFC) győztese csap össze.

Az első, egyesített nagydöntőt 1967 januárjában a Green Bay Packers és a Kansas City Chiefs (35-10) játszotta. Az azóta eltelt időben a legtöbb bajnoki címmel a Pittsburgh Steelers (hat) rendelkezik, ezt érheti be most a New England Patriots, ha megveri a Philadelphia Eaglest.

A két legpechesebb csapat a Minnesota Vikings és a Buffalo Bills, akik négy-négy döntőjükből valamennyiszer vesztesen hagyták el a pályát.


Super Bowl LII

Időpont: 2018. február 4., 0.30 (magyar idő szerint),
Helyszín: U.S. Bank Stadium, Minneapolis, Minnesota (USA)
New England Patriots (AFC) – Philadelphia Eagles (NFC)

A mérkőzést a Sport TV-n és a 24.hu-n is élőben követheti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik