Belföld

Matolcsynak 2017-ben sem sikerült félretennie a fizetéséből

Míg 2015-ben még 2,4 millió forint megtakarítása volt Matolcsy György jegybankelnöknek a számláján, 2016-ra nulla forintra apadt és úgy tűnik, hogy azóta sem sikerült félretennie. Pedig nem mondhatni, hogy rosszul keresne, ugyanis

a havi fizetése 2017-ben is 5 millió forint volt, és ehhez még jött egy évre 495 ezer forint cafeteria is. A 2017-es vagyonbevallása szerint a keresetéből új ingatlant sem vett, ugyanis továbbra is egy balatonakarattyai, 150 négyzetméteres lakóház tulajdonosa, amely egy 1422 négyzetméteres telken áll. Az viszont kiderült, hogy Matolcsy havonta 14 ezer forint értékben kap étkezési jegyet.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik