Sport

Hivatalos, hogy Michelisz Norbert a Hyundainál folytatja

Michelisz Norbert ezüstéremmel zárta a túraautó-világbajnokság 2017-es szezonját, ezzel ő lett a magyar autósport első vb-érmese. A WTCC aztán idő közben megszűnt, helyette új sorozat indul, a WTCR, Michelisz jövője pedig – ahogy azt honlapunknak adott interjújában is elmondta – bizonytalan volt, benne volt a pakliban az is, hogy saját csapatában, a M1RA-ban versenyez majd és ez is, hogy befejezi.

Michelisz Norbert: Kevesen fognak emlékezni rá, hogy miért lettem második a vb-n
Lehet, hogy jövőre már nem látjuk versenyezni a magyar autósport első világbajnoki érmesét.

Pár napja aztán felmerült a lehetősége, hogy a Hyundai csapatában áll majd rajthoz a WTCR-ben, kedden pedig ezt hivatalosan is bejelentette az Indexen vezetett blogjában. Azt írta, volt több lehetősége is, de

a Hyundai mellett döntött végül, ahol Gabriele Tarquini csapattársa lesz.

A WTCR-ben nem indulhatnak gyári csapatok, úgyhogy a 33 éves Michelisz a Hyuandai gyári pilótája lesz, ők közvetítik majd ki az olasz BRC Racing Team csapatához.

Nagyon hálás a Hondának, ahol gyári pilóta lett, de úgy érezte, hogy környezetváltásra van szüksége. A megérzései szerint a dél-koreai autógyártó a lehető legjobb választás, amely győzelmi esélyekkel vág neki az új sorozatnak.

Fotó: Hyundai

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik