Visszatér a nagypolitikába az LMP egykori parlamenti képviselője, Vágó Gábor. Az utóbbi időben újságíróként és aktivistaként tevékenykedő Vágó az Azonnali.hu videójában jelentette be, hogy korábbi pártja színeiben indul szülővárosában, Kecskeméten, pontosabban a Bács-Kiskun megyei 1. választókörzetben. A döntését azzal indokolta, hogy mindenkinek meg kell tennie azt, amit tud, hogy leváltsák ezt a rendszer, és ő ezt a közéleti tevékenységével tudja elősegíteni.
Vágó jelenleg Karácsony Gergely (Párbeszéd) vezette zuglói önkormányzatban átláthatósági biztosként is tevékenykedik a 2010 és 2014 között már parlamenti képviselőként dolgozó Vágó, de szerinte a két dolog nem zárja ki egymást, mert ő nem Karácsonynak dolgozik, hanem a zuglói polgároknak. A volt képviselő 2014-ben azért lépett ki a pártból, mert szerinte rövid távú önzés vezényelte az LMP választmányi tagjait, most azonban úgy érzi, hogy megint érdemes nekik dolgozni.
Blogján azt írta:
A választásokat az fogja eldönteni, hogy az egymillió Fidesszel elégedetlen bizonytalan szavazót tudjuk-e arra motiválni, hogy elmenjen szavazni. Ezért egy mozgalmat indítok Legyen! néven. A következő időszakban azon fogok dolgozni olyan technikákat mutassak be, amivel mindenki, aki érdekelt a kormányváltásban, meg tudja győzni a saját kétkedő családtagját, barátját, szomszédját munkatársát, hogy érdemes elmenni voksolni.
Mint hétfőn megírtuk, a Bács-Kiskun megyei 2. választókörzetben, amelyben szintén van kecskeméti rész, a volt DK-s, jelenlegi momentumos Szarvas Koppány Bendegúz indul.
Kiemelt kép: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás