Foci

Zidane: Ha visszamehetnék az időben, nem változtatnék semmin

Az elmúlt hetekben gödörben lévő Real Madrid francia menedzsere, Zinedine Zidane a Valencia elleni rangadó előtt azt mondta, ha visszamehetne az időben, akkor sem döntene másképp a nyári átigazolásokkal kapcsolatban.

Semmit nem bántam meg. Amikor a szezon előtt kialakult a keret, nagyon elégedett voltam. Ez egy fiatal csapat, amelynek még sokat kell tanulnia, de én itt vagyok, mellettük állok teljesen

– mondta Zidane. A kétszeres Bajnokok Ligája-győztes szakember szerint ha visszamehetne az időben, semmin nem változtatna, és tudja, hogy Florentino Perez támogatását élvezi.

Ha azt hinném, hogy nem megy át az üzenetem a játékosaimhoz, már holnap távoznék. Én teljesen pozitív vagyok, bár nevek megemlítése nélkül azért vannak, akik máshogy látják a jövőt.

Zidane újból elmondta, hogy a Leganes elleni kupakudarc csak az ő felelőssége; azt mondta, lehet, nem készítette fel csapatát mentálisan az ütközetre.

A Real Madrid 19 pontos hátrányban van a Barcelonához képest a spanyol bajnokságban, míg a Bajnokok Ligájában a Neymar vezette PSG-vel harcolnak majd a negyeddöntőbe kerülésért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik