Gazdaság

Hétfői zárva tartás – lép a kormány

Adókönnyítést adna, hogy ne rokkanjanak bele a kisboltok a béremelésbe.

A Magyar Idők szerint adókönnyítéssel vagy más közvetlen támogatással segítenék a kiskereskedelmi vállalkozásokat, amelyek a kétezer fősnél kisebb települések napi fogyasztási cikkekkel való ellátásában vesznek részt. A lap szerint már a kormány előtt vannak a javaslatok, amelyek a nagyobb piaci szereplők által az elmúlt két évben megvalósított, átlagosan 35-40 százalékos ágazati béremelések diktálta versenyben könnyítéseket jelenthetnének a kisebb boltoknak.

Az ÁFEOSZ-Coop Szövetség elnöke szerint 2017 az egyik legsikeresebb évük volt, a több mint háromezer üzletből álló hálózat árbevétele több mint 4 százalékkal bővült, stabil a piaci helyzetük.

30-40 olyan vidéki üzletünk van, amelyek már hónapok óta rövidített nyitvatartási idővel működnek, vagyis például hétfőnként zárva tartanak, mert így hatékonyabban tudják kigazdálkodni a működési költségeket. Nem igaz, hogy bajban van a magyar üzletlánc, és tömeges boltbezárások jöhetnek a kormányzat döntései miatt.

Zs. Szőke Zoltán ezt annak kapcsán mondta, hogy két napja az RTL Klub híradója nyilatkozata alapján arról számolt be, hogy az üzletlánc hétfőnként zárva tartja boltjai egy részét, mert túl nagy gondot jelent a kormányzattal kötött megállapodás szerinti bérminimum kitermelése.

Az elnök azt a Magyar Időknek is elismerte, hogy tavaly kezdeményezték a kormánynál, hogy támogassák a 2000 fő alatti települések kiskereskedőit, ahol a környéken nincsenek nagyáruházak. Ezzel egyetértettek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai is.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke indokoltnak tartaná a kormányzati segítséget, szerinte ugyanis a nagyáruházak gyakran mostohább körülmények között dolgoztatják az alkalmazottakat, mint a családi cégek.

Korábban a Lidl, a Spar, az Aldi, a Tesco és az Auchan is béremelést jelentett be, amivel a kisebb boltok nem tudnak lépést tartani.

Munkaerőhiány miatt kénytelen hétfőnként bezárni a kisboltok egy része
A Coopnak nagyjából 30 ezren dolgoznak az országban, háromezerrel kevesebben, mint kellene.

Zs. Szőke Zoltán korábban lapunknak azt mondta, ő is tudja, hogy az egész kereskedelemben alacsonyak a bérek, náluk is, és egyetért azokkal a dolgozókkal, akik azt mondják, ennél jóval többet kellene keresniük.

Kiemelt képünk illusztráció: MTI / Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik