Foci

Zinedine Zidane jövője a PSG elleni BL-meccsektől függ

Magára vállalta a felelősséget Zinedine Zidane azért, hogy csapata, a Real Madrid hazai vereséggel a negyeddöntőben búcsúzott a spanyol labdarúgó Király Kupától.

Logikus eredmény született, ez az ellenfél meccse volt, nem a miénk. Én vagyok a felelős mindenért, és ez egy nagy bukás a számomra

– mondta a sajtótájékoztatón a Leganéstől szerdán elszenvedett 2-1-es vereség után, hozzátéve, hogy edzői pályafutása legszomorúbb estéjét élte meg.

A Real Madrid 1-0-ra győzött idegenben, és a hazai visszavágón, melyen Zidane pihentette több játékosát, köztük Cristiano Ronaldót és Gareth Bale-t, 2-1-es hátrányban nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, de nem járt sikerrel. Így a 2016-ban kinevezett vezetőedző idén sem tudja megnyerni azt a kupát, amely hiányzik még neki.

A Real Madrid, amely költségvetése tizenötször nagyobb, mint a Leganésé, a bajnokságban is bukdácsol – a negyedik helyen áll és 19 pont a hátránya az éllovas Barcelonával szemben –, de legutóbb, vasárnap 7-1-re verte a Deportivo La Corunát, ami azt a látszatot keltette, hogy kimászott a gödörből. A kupabúcsú után viszont mindent egy lapra kell feltennie a Paris Saint-Germain ellen sorra kerülő Bajnokok Ligája nyolcaddöntőben.

Éppen most buktunk el egy sorozatban, egy másikban nagyon messze vagyunk (a sikertől), így csak a Bajnokok Ligája maradt nekünk. Én vagyok a felelős a kialakult helyzetért, mivel én vagyok a főnök. Nekem kell megtalálnom a megoldásokat. Néhányra már rábukkantunk, de nem vagyunk eléggé következetesek

– ismerte el a francia tréner, akinek a helyzete kezd igazán nehézzé válni. A kritikusok többek között azt vetik a szemére, hogy felforgatott csapatot szerepeltetett a kupában, miközben a bajnokságban már nem sok babér teremhet a Real Madrid számára.

A szakember elismerte, hogy a Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája-párharc során az állása lehet a tét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik