Még novemberben forgattunk Farkasról egy portrét, amiben bemutattuk küldetését: a férfi régi számítógépeket újít fel/ szerel meg/ hoz használható állapotba, majd ingyen kiosztja az arra rászoruló, jellemzően mélyszegénységben élő családoknak.
Azoknak az embereknek, akiknek kell segítség, azoknak adok, hogy tessék, segítség. Nekem ingyen volt, akkor ugye elvileg neki is ingyen kéne hogy legyen.
A legutóbb arra kértük olvasóinkat, javasoljanak olyan családokat, akikhez érdemes lehet eljuttatni egy ilyen, felújított számítógépet. Nem volt könnyű dolgunk, sok javaslat érkezett, Farkas végül a péceli Varázskulcs közösséget választotta, akik általában heti egy alkalommal tartanak játékos, tanulást segítő, képességfejlesztő programot Pécelen.
Önkéntes segítőink hátrányos helyzetű gyerekeknek nyújtanak segítséget tanulmányi eredményük javításához, alapkészségeik megerősítéséhez, a társadalomba való beilleszkedésükhöz.
Rajtuk keresztül ismerkedtünk meg Melindával és három gyerekével, Petivel, Vikivel é Esztivel, akiket egyedül nevel egy önkormányzati bérlakásban, Pécel legszélén. A gyerekek nem rossz tanulók, köszönhetően a Varázskulcs Közösség heti tanulóprogramjának. Farkas most kifejezetten olyan programokat telepített a felújított gépre, amik még jobban segítik a tanulást.