Pénzügy

„Ha hagyom, egész életemre taccsra tesznek”

Dorogi Évát kitették hétfőn a lakásából, pedig a végrehajtásról szóló törvény szerint november 15-től április 30-ig nem lehet magánszemélyt kilakoltatni. Kivéve, ha önkényesen elfoglalt lakás kiürítéséről van szó, illetve ha a kötelezettel szemben korábban rendbírságot szabtak ki. A pedagógus azonban 1986 óta lakik abban a lakásban, ahonnan most kizárták, úgy, hogy a holmijai bent maradtak. A kilakoltatást élőzték az Otthonvédők, itt lehet megnézni.

Megkérdeztük Dorogi Évát, mi történt, és a pedagógusból csak úgy ömlöttek a szavak. Úgy 10 éve elvált férjétől, és mivel ő maradt a közös lakásban, ki kellett fizetnie volt házastársát. Erre vett fel majdnem 4 millió forint hitelt, és mivel rövid időre munkanélküli lett, egy darabig nem tudott fizetni, de aztán dupla részleteket küldött. 1,2 milliót fizetett már vissza, amikor kiderült hogy baj van. Elmondása szerint ő nem tudta, hogy a hitelező bankon belül rossz helyre utalt, és a pénzintézet nem küldte tovább a törlesztést házon belül a hitelező részleghez – emiatt indult meg a végrehajtás Dorogi Éva ellen. (Ezzel kapcsolatban várjuk a bank válaszát.)  Először 2011-ben akarták elárverezni a lakást, de ezt megtámadta a nő, a 2014-est azonban már nem tudta kivédeni.

Rosszhiszemű lakáshasználó

A lakás 9 millió forintot ért, de a féláras árverezésen 3,75 millió forintért adták el. Dorogi Éva azt mondja, az árverés nem csak ezért nem volt rendben, hanem azért sem, mert a vevő határidőn túl licitált és később a vételárat sem fizette ki időre. Ezért meg is támadta a végrehajtási határozatot, amit végül is elutasítottak, első-, majd másodfokon. Így 2016 végén megjött a végzés, hogy át kell adnia az ingatlant az árverési vevőnek. Fülöp Csaba azonban megengedte neki, hogy maradjon a lakásban. Viszont amikor megtudta, hogy a nő továbbra is perel a tulajdonjog miatt, akkor már szerette volna kitenni a lakásból.

Dorogi Éva elpanaszolta, hogy a kiköltözéssel zaklatta őt a férfi. A nő emiatt jegyzői birtokvédelmet kért, és kapott, ami megtiltja a birtoksértést. Ellenőriztük, így van-e – válasz a cikk megjelenése után érkezett. A tatabányai polgármesteri hivatal hatósági irodájának vezetője, Schwannerné Nagy Mónika azt írta, törvényi előírás miatt a konkrét hatósági ügyben nem adhatnak felvilágosítást. Nevezett személy ügyéről ( a sajtóból szerzett információink alapján ) megállapítható, hogy a végrehajtást önálló bírósági végrehajtó folytatta le. A jegyzőnek nincsen hatásköre az önálló bírósági végrehajtó eljárásának felülvizsgálatára – tette hozzá.

Fülöp Csaba szintén pert indított, rosszhiszemű lakáshasználat megállapítására, ami – mint a cikk elején írtuk.  a moratórium ellenére lehetővé teszi a kilakoltatást. Első- és másodfokon is megnyerte a pert. Vagyis a bíróság kétszer is kimondta, hogy a nő, aki több mint 30 éve lakik a lakásában, rosszhiszemű használó. Így kerülhetett sor a kilakoltatásra. Illetve mivel a szállítócég a helyszínen tapasztaltak (sajtójelenlét) miatt nem vállalta a lakás kiürítését, így Fülöp Csaba egyszerűen kicseréltette a zárat, és kizárta Dorogi Éváékat. A nő nem nyugodott ebbe bele, visszament, feltörte a zárat, ám a holmijait, iratait nem tudta kihozni. Rendőrt hívtak ugyanis rá, bevitték az őrsre, majd pár óra múlva elengedték. Az irataira nagy szüksége lenne, mert folyamatban lévő pereinél a közeljövőben tárgyalások lesznek.

Fülöp Csabát is kerestük, de a telefont felvevő férfihang csak annyit közölt, hogy ő nem elérhető. A végrehajtócégnél pedig azt mondták, hogy szerda reggelnél előbb nem adnak információt. E-mail-címüket sem adták meg, így kérdésinket nem tudtuk elküldeni sem.

Dorogi Éva szerint a kilakoltatás több szempontból sincs rendben. Hiszen tulajdonjogi per folyik, ami még nem zárult le, ő jegyzői birtokvédelem alatt áll, és a bírósági döntés ellenére mint 30 éve a lakásban lakó nem érzi magát jogcím nélküli lakáshasználónak sem. Ő úgy látja, valamiféle maffiaszerű összefonódásról van szó, amiben az ügy szereplői mind asszisztálnak, és az a cél, hogy a hozzá hasonló bajba jutottakat kisemmizzék, mások meg ezen meggazdagodjanak. Arra utalt, hogy a félárnál is kevesebbért elárverezett lakáson jókora haszon keletkezhet, ha újra eladják. Hasonlóan gondolják az Otthonvédők is.

Dorogi Éva most ismerősöknél húzta meg magát, hangja nem tűnt megtörtnek, inkább harcosnak. Kérdeztük, hogy bírja az évek óta tartó tortúrát, pereskedést, hogy tud így dolgozni. Ezt válaszolta:

Hiába törlesztettem, végrehajtót küldtek rám. Hiába támadtam meg az árverezést, most már elvették a lakásomat is. Ha hagyom, egész életemre taccsra tesznek.

Kiemelt képünk illusztráció: MTI/Varga György

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik