Élet-Stílus

Aktivisták próbálják megmenteni az iskolában levágásra nevelt disznók életét

A brit iskolában négy malacot neveltek, hogy a gyerekek megtanulják, hogyan kell felhizlalni a disznókat.

Miközben Kínában egy szülő sem panaszkodott, amikor egy óvodában a gyerekek előtt daraboltak fel egy disznót, Nagy-Britanniában kampány indult négy disznó megmentéséért, akiket egy iskolában neveltek fel, hogy most levágják őket. A Metro című brit lap cikke szerint az angliai Lymingtonban található Priestlands általános iskolában kismalac koruk óta tartják a sertéseket, hogy a gyerekek megtanulják, hogyan kell vágásra felhizlalni a disznókat.

Óvodások előtt vágtak fel egy disznót egy kínai óvodában
Az óvoda alapítója egy színpadon kapta szét a sertést, amit az óvodában neveltek fel. Aztán megették.

A vágósúlyúra nőtt, nagyjából öthónapos disznókat most mészárszékre akarja küldeni az iskola, amit nagyon nem tetszett az egyik szülőnek. A vegán Vincent Cook a Metrónak elmondta: hónapok óta kérleli az igazgatót, hogy a mészárszék helyett egy állatmenhelyre küldje a négy állatot, de ő erre nem volt hajlandó.

A vegán szülő azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és tovább küzdött. Segítségére sietett egy ismert vegán aktvista, Ed Winters, aki egy internetes petíciót indított a sertések megmentésére, amit e cikk írásakor már több mint 30 ezren írtak alá. Winters szerint „2018-ban az állatokkal való együttérzést kéne tanítani a gyerekeknek”, és azt szeretné, ha a disznók „békében és szabadon élhetnék le hátralévő életüket” egy állatmenhelyen.

Winters elmondása szerint az iskola egyáltalán nem hallgatta meg a panaszkodó vegán szülőt, közölve vele, hogy „a kisebbséghez tartozik”, és a disznók le lesznek vágva.

A Metro cikkében nem szólaltatták meg az iskolát, sem más szülőket, és a lap arról sem tesz említést, hogy ezt megpróbálták volna. Az iskolában egyébként már legalább egy évtizede nevelnek disznókat, amikből házi készítésű termékeket is készítenek, és azokat egy helyi piacon árusítják.

(Kiemelt fotó: Change.org)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik