A magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya, Georges Leekens március 23-án hazai pályán mutatkozik be, az ellenfél Kazahsztán együttese lesz.
A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint négy nappal később szintén hazai környezetben Skócia csapatát fogadja a magyar válogatott. Előbbi találkozó 19, utóbbi 20 órakor kezdődik.
“Ez egy teljesen új kezdetet jelent, vagyis a múltban történtekkel már egyáltalán nem szeretnénk foglalkozni.
Két teljesen eltérő stílusú csapat ellen tudjuk majd kipróbálni magunkat – alapvető szempont volt az ellenfelek kiválasztásakor, hogy minél többféle helyzetben, több játékstílus ellen derüljön ki a válogatottról, hogy mire képes”
– mondta a belga szakember.
Kazahsztánnal eddig mindössze egyetlen meccset vívott a magyar válogatott, 2014 júniusában az akkor még Pintér Attila által irányított csapat 3-0-ra győzött a Puskás-stadionban.
A skótokkal összesen nyolcszor találkozunk, 4 győzelem, 2 döntetlen, 2 vereség a mérleg, a legutolsó meccsre 2004-ben került sor, amikor a duplázó Huszti Szabolcs vezérletével 3-0-ra nyertek Lothar Matthäus fiai.
A magyarok nem jutottak ki a nyári, oroszországi világbajnokságra, így Leekens vezetésével első tétmérkőzésüket ősszel vívják a Nemzetek Ligájában.