Közélet

Hollik Istvánnak senki nem szólt, hogy már a Fidesz is „,migránsokat telepít” az országba

Az ellenzék gondolkodás nélkül megkezdené a bevándorlók betelepítését az országba, és készen állna a Soros-terv végrehajtására

– jelentette ki a kormánypártok képviseletében Hollik István (KDNP) pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Nem lenne ebben a kijelentésben semmi meglepő, hónapok óta ezt mantrázzák a kormánypárti megszólalók, azonban a héten kiderült, hogy 1291 „migránst telepítettek” az országba a kormánypártiak tudtával.

Elismerte a helyettes államtitkár, hogy titokban fogadtak be menekülteket
De nem a magyarok előtt, hanem egy máltai lapnak adott interjúban.

Erről Altusz Kristóf, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára beszélt egy máltai lapnak a héten. Altusz azt mondta, hogy akinek menekültstátuszra van szüksége, azt nem utasítják el a magyar hatóságok, csak éppen nem kérkednek vele.

Nagy Boldizsár nemzetközi jogász a 24.hu-nak elmondta, ami ellen a kormány valójában hadakozik, az a menedékkérők áthelyezése: soha senki nem kötelezte Magyarországot már elismert menekültek átvételére. Illegális bevándorlókat pedig az Európai Unió egyetlen állama sem fogad be, az illegális bevándorlás ellen az EU tagállamai egy emberként küzdenek, például közös kitoloncolással.

Nem arról van szó, hogy hazudott a kormány és a Fidesz, azt állítván, hogy Magyarország senkit nem fogadott be, azután mégis befogadott: valóban senkit nem fogadott be az ország titokban

– mondta Nagy Boldizsár, hozzátéve, hogy a fogalmak keverésének nincs más magyarázata kormányoldalról, mint az információhiányos választók megzavarása. Erre az ellenzékiek is ugrottak, és egyből arról adtak ki sajtóközleményeket, hogy a fideszesek titokban telepítettek bevándorlókat az országba.

Az alacsony színvonalú vagdalkozás mindenesetre defenzívába szorította a kormánypártiakat, hiszen másról sem szól a Fidesz-KDNP évek óta épített kampánya, mint hogy minden migráns rossz, akiket Soros György küld az európaiak nyakára. Az országgyűlési választást is úgy igyekszenek bemutatni, mint ami történelmi, és arról szól, megváltozik-e Európa történelme a bevándorlástól: azt kommunikálják kormányoldalról, hogy az ellenzék elveszejtené Európát, a Fidesz viszont megvédi az országot és a kontinenst az Orbán Viktor szavaival „muzulmán inváziós erőktől.”

A fideszes sorokban lett is zűrzavar Altusz nyilatkozata után, amire a válasz is gyorsan érkezett. Hidvéghi Balázs kommunikációs igazgató írt egy sorvezetőt, hogy mit kell nyilatkozni menekültügyben a kormánypárti politikusoknak.

Útmutatót kaptak a fideszes politikusok arról, hány migránsról beszélhetnek
Összezavarta a menekültügyben zérótoleranciához szokott kormánypárti politikusakat, hogy kiderült, Magyarország tavaly 1300 menekültet fogadott be.

Azonban a fideszes betonvédelem érezhetően megrepedt, amit a korábban hevesen bevándorlásellenes, kormánypárti apologéta Bencsik András szavai bizonyítanak a legjobban:

A coub forrása: Csehszlovák Kém

Kiemelt kép: Kovács Tamás/MTI

Kiemelt kép:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik