Közélet

Luxusrendezvényekre költhetett százmilliókat a Matolcsy-féle jegybank?

Hogyan lehetséges, hogy mindössze 8 hónapon belül két olyan nagy értékű, több százmillió forintos szerződést is kötött a Magyar Nemzeti Bank, amely konferenciák, rendezvények, családi napok megtartására vonatkozik? Így áll ugyanis a helyzet. Tavaly áprilisban nettó 213 millió forintos rendezvényszervezési keretszerződést írt alá a Matolcsy György vezette jegybank a Borókai Flóra (Borókai Gábornak, az első Orbán-kormány szóvivőjének, a Heti Válasz mostani főszerkesztőjének a lánya) cégével, az Akció BTL Kft.-vel. Ez legfeljebb 30 hónapra, illetve a keret kimerüléséig szól. Úgy fest, gyorsan elköltötték a pénzt, mert tavaly év vége előtt nem sokkal újabb, ezúttal 350 millió forintos szerződést kötött a két fél, de már 36 hónapos időtartamra – illetve amíg ki nem merül a keret.

Ráadásul nagy hasonlóságot mutat a két keretszerződés tartalma – erre figyelt fel Spät Judit, az Együtt elnökségi tagja, aki közérdekű adatigényléssel fordult a jegybankhoz. Arra kíváncsi, hogy az első keretszerződés ernyője alatt milyen rendezvényeket és mennyiért rendeztek meg, illetve hogy lehetséges-e, hogy Borókai lánya cégének mindössze 8 hónap alatt kifizették az eredetileg közel négyszer ilyen hosszúra tervezett időszak alatt elkölteni tervezett pénzt.

A tavaly tavaszi szerződés keretében a Borókai-cég

  • évente legalább 3 darab, akár 1300 fős belső, dolgozói, gyerekprogramokat is tartalmazó, csapatépítő rendezvény,
  • szintén évente legalább 35 darab, maximum 300 fős teljes körű vagy részleges konferenciaszervezés,
  • és évi legalább 3, maximum 500 fős nemzetközi protokolláris esemény szervezését és kivitelezését vállalta.

Ugyanakkor az új szerződésben kísértetiesen hasonló feladatok szerepelnek:

  • körülbelül 3 darab, várhatóan 1000 fő körüli létszámú belső, dolgozói, gyerekprogramokat is tartalmazó, csapatépítő rendezvény,
  • körülbelül 25 darab, maximum 500 fős
  • és 3 darab maximum 700 fős teljes körű vagy részleges konferenciaszervezés és lebonyolítás, köztük kiemelt nemzetközi protokolláris szintű események.

Ráadásul pikáns, hogy a jegybank a saját korábbi védekezését gyengíti a mostani szerződéssel. Tavaly őszi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy három hónap alatt négyszer is utaztak a jegybankból Jamaicába, azzal védekezett akkor a Magyar Nemzeti Bank, hogy egy nemzetközi konferenciát vettek szemügyre a jegybankosok, mert idén azt Magyarország rendezheti, és hasznos a szervezés részleteivel is tisztában lenni, testközelből. Az egzotikus helyre történő utazások és a kinn tartózkodás több millió forintba kerültek. Spät akkor feljelentést is tett az ügyészségen, mivel álláspontja szerint Borókai cégével épp olyan rendezvényszervezési feladatra kötöttek szerződést, mint aminek az elvégzésével a jamaicai utakat is indokolták, azaz erős a gyanú, hogy az MNB kétszer fizetett egy munka elvégzéséért. (Az ügyészségtől semmilyen válasz nem jött azóta.) És voltak még ezeken kívül is szép számmal igen drága külföldi utazások. Most pedig – ismételten – egy rendezvényszervező céggel köt szerződést, ami alkalmas lehet a tavaly testközelből, egzotikus országban szemügyre vett konferencia itthoni, idénre tervezett megszervezéséhez is.

Jamaicai utazások: kimentek, hogy megnézzék, aztán az alapján adjanak tanácsot arról, hogyan kell csinálni

Cikkünk megjelenése után az MNB levelet juttatott el hozzánk, amelyben egyebek mellett azt írják, hogy „a tavalyi jamaicai látogatások célja nem általában rendezvényszervezési tapasztalatok gyűjtése volt, hanem egy konkrét rendezvényre – az idei IOSCO-konferenciára – vonatkozó szigorú előírások teljesítése érdekében szükséges tapasztalatcsere volt, összhangban az IOSCO vezetőségének elvárásaival. Az MNB mint az idei szervező vett részt a konferencián is. A részvétel során szerzett tapasztatok alapján volt biztosítható az, hogy az MNB mint megbízó, a szakmai protokollnak megfelelő megrendeléseket tudjon adni a rendezvényszervező cégnek.” (A dőlt betűs részt mi tettük dőltté – a szerk.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik