A magyar férfi kézilabda-válogatott utolsó, mindent eldöntő csoportmeccse előtt kedden megkérdeztük a cseheket, hogyan készültek ellenünk. Tisztelik Ljubomir Vranjes csapatát, de nem félnek, és a Dánok ellenünk is ugyanúgy készülnek: nyerni akarnak, kerüljön bármibe.
Szerdán, a vihar előtti csend nem sikerült igazán „vihar előttinek”: a határtól mindössze 45 kilométerre fekvő Varasdon egész éjjel és a meccs előtti órákban is ömlött az eső, az egykori jugoszláv város szocreál része bizony elég szomorú képet festett. Ez viszont nem szegte a tornára érkező szurkolóink kedvét, ugyanolyan intenzitással kérték a korsó söröket a kisebb-nagyobb csoportok; rajtuk aztán ne múljon a továbbjutás.
Elmondták, ha nyertek a csehek, ha nem: pihenésről nem volt szó, sőt. Hatan képtelenek voltak felvenni a versenyt az előbb a szomorúságból, később a boldogságból vedelő kollégákkal.
Totális letámadás
Csehország úgy érkezett az Európa-bajnokságra, hogy egyetlen pont is óriási siker, hatalmas meglepetés lenne számukra. Igazából az átlagszurkoló egy játékost, egy vezért nem tudna nagyon kiemelni tőlük, mégis, csapatként fantasztikusan funkcionáltak Dánia ellen, ez pedig bizony nagyon jólesett a csapatot ugyancsak tűzön-vízen át kísérő szurkolók számára. Repültek a sörök, meg a felesek; hajnalig tartó bulitól kezdve a reggeli gitárleckéig volt ott minden.
Ezek állatok, ezt úgy írd le, ahogy most mondom. Szerintem sorcserével dolgoztak. Valaki mindig részeg volt, valaki mindig énekelt, dobálták az ablakunkat, de csend, na az aztán nem volt
– mondták interjúalanyaink szimultán, egymás szavába vágva. Az ember csak kapkodta a fejét a legkreatívabb, legextravagánsabb jelzők hallatán. Azt is megtudtuk, hogy a cseh fanatikusok egy szerény kis csoportja szombattól hajnali öt óráig táncolt, őrjöngött, bulizott, amivel az ég egy adta világon semmi gond nincs, magyar szurkolóink tudták, mire vállalkoznak. De, és itt jön a csavar:
A csoport elmondása szerint a szombat még úgy-úgy elment, de hétfőn elszabadult a cseheknél a pokol.
Pedig mi is nagyon dolgoztunk az ügyön (értsd: ittunk eleget), de képtelenség volt lenyomni őket.
A magyar válogatottról
Társaságunk végül dűlőre jutott, és megegyeztek, hogy a spanyolok elleni kétgólos vereség még csak-csak belefért, bár a bíróküldéssel finoman szólva – tényleg finoman! – sem voltak elégedettek. Ismert, román játékvezetők vezényeltek, itt-ott kisebb-nagyobb hibákkal, rossz fújásokkal, érthetetlen kiállításokkal.
Európában van még x darab nemzet, nem értem, miért pont őket küldték. Nem szerettek minket, ez minden ítéletnél látszott rajtuk, de sebaj, a meccs végén, amikor levonultak, kaptak a nyakukba. Mi máshol ültünk, de láttuk, repült feléjük minden, ami mozdítható
– emlékezett vissza a hatos egyik tagja, a többiek nevetve bólogatnak, noha azt hozzáteszik, azért jobb lett volna a korrekt bíráskodás mellett, eladott labdák nélkül, és létező széljátékkal nyerni.
Egyetlen fontos momentumot nem használtunk ki, szélen pedig nincsenek játékosaink. Imán Dzsamáli pedig jó, hogy már nincs a keretben, borzasztóan játszott, jobb is, hogy Vranjes hazaküldte.
A válogatottról elmondták, Nagy László rutinja védekezésben nagyon hiányzik, bár a szegedi Balogh Zsolt, no meg a 20 éves Bartók Donát mindent megtesznek azért, hogy pótolják őt.
A magyar kézilabdáról
A sportág utánpótlásáról, illetve magáról a magyar helyzetről eléggé borúlátóan nyilatkoztak. Az, hogy a nők zsinórban két olimpiáról, a férfiak pedig Rióról lemaradtak, elfogadhatatlan, mondták. De a nagyobb probléma inkább az utánpótlással és az alapokkal, a szakmai mentalitással, iránnyal van.
A nőknél kezdték el, hogy behoztak egy csomó külföldi edzőt, ebbe pedig a németek egyszer már belebuktak. Azt hiszem, ez vár ránk is, legalábbis jó úton vagyunk afelé. Nem tudsz olyan játékost mondani, aki 28 év alatti, és legalább magyar szinten annyira meghatározó lenne. A Győrben sem a magyarok, Veszprémben sem a magyarok, Szegeden sem a magyarok húzzák a csapatokat, ez így nem jó
– mondta egyikük, majd hozzátette, magyar edzőről sem hallottunk már igazán évek óta, és a folyamatok azt mutatják, hogy az utolsó „fellegvár”, az Elek Gábor vezette Fradi is elesőben van.
