Szórakozás

Elítélte a bíróság Gáspár Evelint

Közokirat-hamisítás, valamint egyedi azonosítójel meghamisításának bűntette miatt bűnösnek mondta ki a bíróság Gáspár Evelint hétfőn. Győzike lányát másodfokon két év próbaidőre bocsátotta a bíróság, ám a döntés nem jogerős.

Az ügyészség azzal vádolta meg a showman nagyobbik gyermekét, hogy a fehér BMW-jén található rendszámhoz, valamint az autóhoz tartozó iratokhoz a hatóság megkerülésével jutott hozzá. Evelint három éve egy közúti ellenőrzésen állították meg, ekkor derült ki, hogy a rendszám, a forgalmi engedély, valamint a biztosítás egy Audi A6-oshoz tartozik. Mint az az ügyész beszédéből kiderült, Evelinnek egyik barátja, a másodrendű vádlott adta át a rendszámtáblát, valamint az iratokat. A másik vádlott újságban adott fel apróhirdetést, így jutott hozzá az okmányokhoz.

Nem voltam tudatában annak, hogy a kapott okmányok hamisak, mivel megbíztam az autókereskedő barátomban. Elegem van abból, hogy mindenki csak átver és kihasznál. Mivel ismert az anyagi helyzetem, így veszik a bátorságot, hogy emberileg és anyagilag kihasználjanak. Három éve még nagyon naív voltam, de örülök, hogy megtörtént ez az eset, mert rájöttem, hogy nem kell bízni az emberekben, így a baráti köröm nullára csökkent

– mondta a Blikknek Gáspár Evelin, aki a tárgyalásról igazoltan távol maradt.

Az ügyész fellebbezett, s továbbra is súlyosabb büntetést, pénzbírság kiszabását kéri Gáspár Evelinre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik