Közélet

Catherine Deneuve nem védi a szexragadozókat, de…

Catherine-Deneuve(960x640).jpg (Catherine Deneuve)
Catherine-Deneuve(960x640).jpg (Catherine Deneuve)
A színésznő nyílt levelet írt, miután az erőszaktevők pártfogásával vádolták meg.

Catherine Deneuve miután nyílt levélben álltak ki francia értelmiségiek az  „ostromlás szabadsága” mellett, jelezve, hogy a #Metoo kampány túl messze ment, most egyértelművé tette, nem áll az erőszaktevők pártján, szerinte az általa aláírt nyílt levélben sem ez szerepelt – írja az Euronews.

A Le Monde-ban megjelent válaszlevélben Catherine Deneuve reagált az őt ért kritikákra, elhatárolódott több más aláírótól, és bocsánatot kért az áldozatoktól.

Mint írta, a szabadságot szereti, azt a korszellemet viszont nem,

amely jegyében mindenki úgy érzi, jogában áll mások felett ítélkezni.

Deneuve félelmetesnek tartja, hogy a média és a közösségi média bárkit tönkretehet, beleértve akár egy életművet is.

Ő nem menteget senkit, képzettsége sincs ahhoz, hogy ítéletet mondjon mások fölött. 

Tizenhét éves kora óta dolgozik, ő is tapasztalt tapintatlanságot, hallotta a kolléganőitől, hogy befolyásos filmesek miként éltek vissza hatalmukkal, de ő az előző nyílt levelet is főleg a művészetek védelmében írta alá.

Mint újabb levelében írta, ilyen alapon cenzúrázni lehet majd De Sade márki, Leonardo da Vinci, Gauguin, Egon Schiele műveit.

Deneuve elhatárolódott az előző nyílt levél azon aláíróitól, akik megalázták az áldozatokat későbbi nyilatkozataikkal, elferdítették az eredeti üzenetet. A színésznő úgy fogalmaz: ha félreérthető volt, megköveti az áldozatokat, de kizárólag őket. Azoknak, akiknek stratégiailag kapóra jött, hogy kiállhattak mellette a napokban, azt üzente, se hálájára, se barátságára ne számítsanak. 

Hatalmas a felháborodás Catherine Deneuve #MeToo-ellenes levele miatt
Össztűz zúdult a színésznőre és társaira, akik nyílt levélben bírálták a zaklatások elleni mozgalmat.
Weinstein-ügy: Catherine Deneuve együttérez az áldozatokkal, de elítéli az erőszakellenes kampányt
A színésznő szerint a világhálón terjedő kampány és a médiafelhajtás nem segít megoldani a problémát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik