Sport

A kórházból üzent Miklós Edit

Ahogy azt már korábban megírtuk, a szombati versenyén a célban hatalmasat bukó, majd az emlékezetét is elvesztő Miklós Edit kénytelen lesz kihagyni a február elején kezdődő dél-koreai téli olimpiát. Vasárnap délelőtt az alpesi sí szakág szövetségi kapitánya, Stark Márton hivatalos közleményben tudatta, hogy a 29 éves versenyzőt még éjjel megműtötték. Most a kórházi ágyáról maga az érintett is megszólalt.

Hivatalos tájékoztatás Miklós Edit állapotáról
A szövetségi kapitány nem tudott jó hírekkel szolgálni.

Hát, sajnos, már megint itt vagyok. Szerencsére jó kezekben vagyok, éjszaka megtörtént a beavatkozás. Az elülső-keresztszalag elszakadt, amelyet sikerült pótolni a combom hátsó részéből; és a belső szalag is szakadt, azt viszont össze tudták foltozni. A külső és belső meniscus is ki volt fordulva, de azokat vissza rakták a helyükre. Most már csak előre van, három hét múlva állhatok rá teljesen. Ez sokkal kisebb sérülés, mint múltkor, gyorsabb lesz a felépülés

– mondta Miklós, aki végül megköszönte a szurkolóknak és a támogatóinak, hogy minden nehéz helyzetben mellette állnak.

https://www.facebook.com/miklosedit88/videos/1718344671549802/

Ajánlott videó

Olvasói sztorik