Kultúra

Ördögi lesz Antonio Banderas Picassóként a Géniusz 2. évadában

Erről árulkodik az első előzetes, melyben a színész máris remekel a nőcsábász festőzseni szerepében. Trailer.

Még szeptemberben jelentette be a National Geographic, hogy az Albert Einstein életét és munkásságát bemutató első évad után idén folytatódik az új antológiasorozat: a Géniusz, melynek második évada a 20. század egyik legismertebb és legjelentősebb művészét, Pablo Picassót helyezi majd a középpontba.

Az Antonio Banderas főszereplésével készülő évadot azóta le is forgatták, részben Magyarországon. A decemberben Budapest utcáin is feltűnt színésszel közelgő produkciónak most pedig megérkezett az első előzetes, amely máris igazolja, hogy remek választás volt Banderas a bohém festőzseni szerepére.

A Géniusz második évada nemcsak Picasso munkásságát, hanem a kusza magánéletét is bemutatja. A főszerepet játszó Banderas mellett Alex Rich alakítja majd a fiatal Picassót. A mellékszereplők között feltűnik majd a Harry Potter-filmekből is ismert Clémence Poésy, továbbá Poppy Delevingne, Robert Sheehan, valamint Johnny Flynn, akit a Géniusz első évadában a fiatal Albert Einsteinként láthattunk.

A Picassóról szóló Géniusz-évad világszerte idén tavasszal fog debütálni a National Geographic műsorán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik