Nagyvilág

A világ legjobb állása: cicákat és nyuszikat kell simogatni

Torontóban hirdették meg a nyúl- és cicusölelgető pozíciót, amire naná, hogy óriási volt a túljelentkezés. Pedig még fizetést sem kapnak érte.

Igazi álommelót hirdetett meg a torontói állatvédelmi hatóság, ami önkéntes cica- és nyúlölgetőket keresett menhelyeire. Akiknek az álláshirdetés szerint annyi a feladata, hogy macskákkal és nyulakkal játsszon a kanadai város menhelyein, segítve ezzel az állatok szocializációját.

Nem meglepő módon hatalmas volt az érdeklődés a “munka” iránt, aminek elvégzéséért sokan még fizetnének is. Alig tetté közzé a hirdetést, elárasztották a hatóságot a jelentkezők. Toronto polgámestere kedden a Twitter-oldalán jelentette be, hogy majdnem ezer önkéntes jelezte, vállalná a cicusok és nyulak simogatását és kényesztetését, és ezzel bőven elég ember van a programra.

Az önkéntesek ráadásul fontos feladatot hajtanak végre a nyulak és macskák simogatásával. “Segítenek felkészíteni az állatokat az örökbe fogadásra, stresszmentessé teszik őket és ezzel segítik, hogy egészségesek maradjanak” – mondta el az állatvédelmi hatóságok egyik munkatársa a Toronto Star című lapnak.

Emellett az ölelgetés nem csak az állatoknak, hanem az embereknek is jót tesz. “A terápiámként szoktam hivatkozni rá” – mondta el a Starnak egy hosszú ideje önkénteskedő nő az állatölelgető melóról.

(Kiemelt fotó: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik