Nagyvilág

Robbanás a lángoló iráni tanker fedélzetén

Robbanás történt a Sanghaj partjainál balesetet szenvedett, napok óta lángokban álló iráni olajszállító fedélzetén, így a tűzoltásban részt vevő egységeknek fel kellett függeszteniük munkájukat.

A kínai közlekedési minisztérium elmondta, hogy a robbanás a 274 méter hosszú, Sanchi nevű tanker orrában volt.

A nemzetközi mentőcsapatok kedden rábukkantak egy holttestre, amely valószínűleg a Panamában bejegyzett, iráni kézben lévő olajszállító egyik matrózáé lehet. A tetemet Sanghajba szállították azonosításra. A legénység további 31 tagját eltűntként tartják nyilván.

Mohszen Bahrami, az iráni tengeri szállítmányozási vállalat szóvivője szerdán úgy vélekedett, van még remény arra, hogy túlélőkre bukkannak a tankerben.

Mivel a hajó gépházát nem érinti közvetlenül a tűz, és körülbelül 14 méterrel a víz alatt található, még mindig van remény

– mutatott rá Bahrami.

Lankadatlanul dolgozunk a tűz eloltásán és az esetleges túlélők kimentésén

– tette hozzá.

A kínai haditengerészet egyik felderítő repülőgépe kisebb területen olajszennyezésre bukkant a baleset helyszínének közelében a Kelet-kínai-tengeren. A hatóságok információi szerint a jelenlegi időjárási viszonyok tükrében a szennyezés nem fogja érinteni a part menti vizeket.

A Greenpeace szerint az olaj nagy részét elemészti majd a tűz, és elpárolog a levegőben. Bár nem lebeg majd a víz felszínén az olajszennyezésekkel legtöbbször együtt járó, nagy fekete folt, ez nem jelenti azt, hogy a balesetnek nincs ártalmas hatása a környezetre.

A Sanchi nevű tanker Iránból tartott Dél-Koreába, amikor szombat éjjel a parttól 257 kilométerre összeütközött a Hongkongban bejegyzett CF Crystal teherszállítóval. Az olajszállító 32 tengerészének – 30 iráni és két bangladesi állampolgárnak – nyoma veszett, míg a Crystal legénységének mind a 21 tagját – valamennyien kínai állampolgárok – kimentették.

Egy nemzetközi erőfeszítés keretében több tucatnyi mentőhajó küzd – a térségben a tomboló rendkívül erős szél, a magas hullámok és a hajótestből kiáramló mérgező füst közepette –, hogy megtalálják az eltűnt legénységet. Tartani lehet attól, hogy a hajó felrobban vagy elsüllyed – közölte egy dél-koreai tisztviselő.

A korábbi tapasztalatok szerint a tűz még két hétig vagy egy hónapig is éghet.

A tankeren 136 ezer tonna, nagyon gyúlékony kőolaj koncentrátumot szállítottak, ami 1 millió hordónyi nyersolajnak felel meg, és piaci értéke 60 millió dollár volt.

(MTI, kiemelt kép: Europress/AFP/Transport Ministry of China)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik