Belföld

Politikai pedofília? Rétvári egy fotógalériával vágott vissza

Az államtitkár leleményességét már méltattuk korábban is.

Rétvári Bence rendre formabontóan tud válaszolni – főnöke helyett – az ellenzéki kérdésekre. Most Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) kérdezte volna Balog Zoltánt.

Térdepeltetéstől a Mikulásig?! Miniszter Úr mit szól hozzá, hogy párttársai sorra járják az óvodákat? Ön szerint normális, hogy a gyerekeken keresztül akarják megvenni a szülők szavazatát?

Balog miniszter véleményét soha nem tudjuk meg, mert államtitkára – az  emlékezet felfrissítése érdekében – a szocialista képviselő és egykori pártelnökei, miniszterelnökei olyan fotóit mellékelte, amelyeken iskolában, óvodában, gyerekek között láthatóak.

Rétvári azt kérte, hogy Bangóné Bordély Ildikó kérdését akkor tegye fel újra, ha önmagával és párttársaival tisztázta, tevékenységük normális volt-e. Az államtitkár külön megjegyezte, hogy a mostani kérdést egy reménytelen helyzetben lévő párt kétségbeesett próbálkozásának tartja.

Előzőleg Bangóné bicskanyitogatónak nevezte, hogy a kormánypárti politikusok egy felújított útszakasz átadásán térdepeltetnek óvodásokat, Mikulás-ünnepségen osztanak ajándékot a Mikulás helyett és

lassan nincsen már olyan gyerek az országban, aki ne került volna közös képre kampányoló fideszes politikussal.

Korábban az úgynevezett „politikai pedofília” ellen szót emelt az Eötvös Károly Intézet is, hosszan elemezve, miért aggályos, ha gyermekeket (párt)politikai célokra használnak fel. Az intézet Iskola és politika című projektje keretein belül nem reprezentatív felmérést is készített arról, milyen gyakran kötelezik az iskolák tanulóit és tanárait, hogy önkormányzati rendezvényeken és ünnepségeken vegyenek részt. A felmérés alapján úgy tűnik, ez a jogsértő gyakorlat, a “politikai pedofília” igen elterjedt.

Szeretnek iskolásokkal ünnepelni a politikusok
Sok helyen azt is elvárják, hogy az iskola szervezze meg az önkormányzat ünnepi műsorát, pedig ez jogsértő.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik