Tech

Elsütötték a világ legerősebb lézerét

A 2,03 megajoule energiájú rekordot 192 lézernyaláb egyesítésével érték el.

A Kaliforniában összeállított eszköz erejét eredetileg 1,875 megajoule-ra prognosztizálták, azonban a szuperlézer nemcsak az energiában, hanem az amortizációban is a vártnál jobban teljesített, ugyanis a nyaláb által okozott károsodás kisebb volt a prognosztizáltnál, ezért egy második “lövést” is le tudtak adni, csupán 36 órával az első után.

Az egész folyamat egyetlen apró, milliárdod joule energiájú lézerrel kezdődik, amit 48 különálló nyalábra bontanak szét és tükrökkel erősítőkbe irányítanak – ezek 7680 xenon izzó erejét adják át. Majd a 48 felerősített nyalábot 192 lézerre bontják, melyek az egész (három focipályányi) intézet területét bejárják, csak hogy ismét egyesüljenek, még ha csak a másodperc töredékére is.

A jelenlegi tesztnél nem volt konkrét célpont, azonban ennek is eljön az ideje, várhatóan még az idén. És hogy mit akarnak elérni az amerikaiak a világ legerősebb lézerével? Irányított nukleáris fúziót, vagyis a tiszta energiát, hiszen a fúzió egészen kevés üzemanyagot igényel, a reakcióból származó energiakibocsátás viszont tízmilliószor nagyobb, mint egy átlagos kémiai reakcióé – vegyük a legelterjedtebbet, a kőolajszármazékok égetését

Ajánlott videó

Olvasói sztorik