Nagyvilág

Nem lesz amerikai hadgyakorlat Koreában az olimpia alatt

A közelgő téli olimpia miatt elmarad a szokásos hadgyakorlat, ami mindig felhúzza az épp megjuhászodó Észak-Koreát.

Nem tartja meg az Egyesült Államok és Dél-Korea a februári phjongcshangi téli olimpia idejére tervezett, szokásos évi közös hadgyakorlatát – erről egyezett meg csütörtökön telefonon az amerikai és a dél-koreai elnök.

Nem sokkal a dél-koreai elnöki hivatal közlése után Washingtonban a Pentagon szóvivője, Rob Manning ezredes is bejelentette: Donald Trump amerikai elnök arról tájékoztatta Mun Dzse Int, hogy Washington magas szintű delegációt küld a Dél-Koreában tartandó téli olimpiára. A küldöttséggel utazik majd az elnök több családtagja is.

Trump a beszélgetésben annak a reményének is hangot adott, hogy eredményesek lesznek a két Korea közötti tárgyalások. Közleményében Manning kiemelte, a védelmi minisztérium támogatja az elnök döntését, és mindazt, ami az Egyesült Államok és Dél-Korea szövetségének érdekeit szolgálja.

Elemzők emlékeztetnek rá, az évi rendszeres hadgyakorlat elnapolására azután került sor, hogy Kim Dzsongun észak-koreai vezető újévi beszédében – békülékenynek mutatkozva – párbeszédet javasolt Dél-Koreának. Még azt is felvetette, hogy küldöttséget küldene a téli olimpiai játékokra. A szöuli vezetés azonnal válaszolt, és már a jövő hétre késznek mondta magát egy, a két ország határán tartandó találkozóra. Szerdától – kétéves szünet után – helyreállították a két Korea közötti, forródrótot is.

Trump, még a közös hadgyakorlat elnapolásáról szóló bejelentés előtt, Twitter-bejegyzést tett közzé. Ebben kijelentette, a két Korea közötti párbeszéd jó dolog. Majd hozzátette magát fényezve:

tényleg van valaki, aki azt hiszi, hogy e megbeszélésekre és párbeszédre sor került volna Észak-Korea és Dél-Korea között, ha én nem vagyok határozott, erős és kész minden ‘lehetőségünk’ bevetésére Észak-Korea ellen?

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik