Sport

Az újságból tudta meg a magyar kézis, hogy kimaradt az Eb-csapatból

Némiképp meglepetés volt, hogy Harsányi Gergely, a Grundfos Tatabánya kézilabdázója kimaradt Ljubomir Vranjes 18 fős, Európa-bajnokságra készülő keretéből. A játékos most a klubja hivatalos Facebook-oldalának azt mondta, mint a csapat legidősebbje, sejtette, hogy ennek is eljön majd az ideje, úgyhogy annyira nem lepte meg a kapitány döntése. Viszont azt hiányolja, hogy ezt nem személyesen közölték vele.

December 30-án az újságból szereztem tudomást arról, hogy kimaradtam a keretből

– mondta a 36 éves, több mint 180-szoros válogatott Harsányi, aki két olimpián, több vébén és Európa-bajnokságon is játszhatott, amióta 2002-ben bemutatkozott a magyar válogatottban.

Geri kimaradt, Szabi készülÖt játékosunk volt a bő válogatott keretben, aztán az év végi szűkítést követően ketten…

Közzétette: Grundfos Tatabánya Kézilabda Club – 2018. január 3.

A 2018-as Eb jövő pénteken kezdődik, Horvátország a házigazda. A magyar csapat Varasdon játssza a csoportmeccseit, Dánia, Spanyolország és Csehország lesznek az ellenfelek, ebben a sorrendben. A négy csoportból három-három válogatott jut tovább a középdöntőbe.

A 18 fős magyar keret

kapusok: Borbély Ádám (Wisla Plock, lengyel), Mikler Roland (Telekom Veszprém)

jobbszélsők: Hornyák Péter (Balatonfüredi KSE), Országh Ádám (Dabas KC)

jobbátlövők: Ancsin Gábor (Telekom Veszprém), Balogh Zsolt (MOL-Pick Szeged), Bartók Donát (TBV Lemgo, német)

irányítók: Császár Gábor (Kadetten Schaffhausen, svájci), Juhász Ádám (Grundfos Tatabánya), Lékai Máté (Telekom Veszprém)

beállók: Bánhidi Bence (MOL-Pick Szeged), Schuch Timuzsin (Telekom Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Grundfos Tatabánya), Vilovski Uros (Székelyudvarhelyi KC, romániai)

balátlövők: Bodó Richárd (MOL-Pick Szeged), Jamali Iman (Telekom Veszprém), Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém)

balszélső: Fekete Dávid (CYEB Budakalász)

Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik