Nagyvilág

Újabb szöget vert Izrael a kiegyezés koporsójába

Csak kétharmados döntéssel adhatnának egy szeletet a palesztinoknak Jeruzsálemből egy új törvény szerint.

Az izraeli parlament kedden egy törvényben kétharmados többséghez kötötte Jeruzsálem megosztását. A lépés megakadályozhatja, hogy egy béketerv keretében lemondjanak a város bármelyik részéről. Mahmúd Abbász palesztin elnök szerint a törvény elfogadása felért egy hadüzenettel. A módosítás megtiltja a kormánynak, hogy a 120 fős törvényhozásban legalább 80 képviselő támogatása nélkül átadják Jeruzsálem bármelyik területét. A törvény jelképes, mert egyszerű többséggel módosítani lehet.

A kneszet igen feszült helyzetben hozta meg döntését, miután Donald Trump amerikai elnök december elején Jeruzsálemet Izrael fővárosaként ismerte el és közölte, hogy az Egyesült Államok oda költözteti nagykövetségét Tel-Avivból. A bejelentés óriási tiltakozást váltott ki a palesztinokból, akik Jeruzsálem keleti részét szeretnék megtenni leendő államuk székhelyének. A nemzetközi közösség nagy része nem ismeri el Izrael szuverenitását Kelet-Jeruzsálem felett, amit Izrael az 1967-es háborúban szállt meg. Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke szerint az új törvény felér a palesztin néphez intézett hadüzenettel. Hivatala a következőket közölte:

Ez a szavazás világosan mutatja, hogy az izraeli fél hivatalosan is bejelentette az úgynevezett politikai folyamat végét, és megkezdte a diktatorikus és de facto politika erőltetését.

Száeb Erekát, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) főtitkára szerint az izraeliek azért hoznak ilyen döntéseket, mert az Egyesült Államok támogatását élvezik. Egy rádiónak így nyilatkozott:

Az amerikai kormányzat a megszállók álláspontját teszi magáévá.

A törvény elfogadására válaszul a Hamász iszlamista szervezet felszólította a palesztinokat, hogy fokozzák az Izraellel szembeni ellenállást Ciszjordániában és a Gázai övezetben. A Hamász vezetősége szerint Izrael lépései miatt Abbásznak

be kell szüntetnie minden kapcsolatot Tel-Avivval a biztonság területén, és befejezettnek kell nyilvánítania az oslói megállapodások hatályát.

Az 1990-es évek elején a palesztinok és Izrael között megkötött egyezmények értelmében Izrael elismerte a PFSZ-t a palesztin nép törvényes képviselőjének, és hozzájárul a Palesztin Hatóság tevékenységéhez a megszállva tartott területeken. A palesztinok elismerték Izraelnek a békés és biztonságos létezéshez való jogát, lemondtak a terrorizmusról, és kötelezettséget vállaltak arra, hogy békés eszközökkel oldják meg a kétoldalú konfliktust. (MTI)

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik