Tech

Egyetlen kalóz sem bújhat a szolgáltatója mögé

Az Európai Bíróság legutóbbi döntése szerint az internetszolgáltatók bizonyos esetekben nem tagadhatják meg az előfizetők adatainak kiadását.

A döntést egy svédországi eset alapozta meg, melyben az Antipiratbyrån kalózkodás elleni csoport által képviselt öt könyvkiadó egy ePhone névre hallgató internetszolgáltatót arra akartak kényszeríteni, hogy átadja egyik felhasználójának az adatait, aki állítólag szerverén kétezer hangoskönyvet tárolt – ezek közül 27 az öt kiadó jogait sértette.

A felek addig járták a svéd igazságszolgáltatás lépcsőfokait, amíg az Európai Bíróságon kötöttek ki, amely most kimondta, hogy nincs olyan EU-s korlát, amely megakadályozná, hogy az ePhone-t a kérvényezett adatokat átadására kötelezzék. A jogi csatározásnak azonban még nincs vége, hiszen a svéd Legfelsőbb Bíróság – most, hogy beszerezte az Európai Bíróság véleményét – folytatja az ügyet.

S bár az EB szerint a svéd jog megfelelő egyensúlyt talált a szerzői- és állampolgári jogok között, immáron kis esélye van annak, hogy az internetszolgáltató javára döntsön. S bár a svéd döntés közvetlenül nincs ránk hatással, az EB állásfoglalása nem következmények nélkül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik