Gazdaság

Gyengült a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 149,37 pontos, 0,70 százalékos csökkenéssel 21 329,96 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője elmondta: a csütörtöki kisebb eladói hullámnak, így a BUX gyengülésének oka egyrészt a forint – érdemi hírek nélküli – gyengülése, másrészt az Egyesült Államokból az utóbbi napokban érkező kedvezőtlen makroadatok. Hozzáfűzte: ehhez adódik, hogy továbbra sem ismertek konkrét részletek a Magyarországon tervezett bankadóról.

Az üzletkötő szerint ha a jelenleg 5105 forinton tartózkodó OTP papírok árfolyama 5050 forint alá csökken, az egy nagyobb esést is magával hozhat. Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletágigazgatója elmondta: alacsony forgalom mellett, szűk sávban mozgott csütörtökön a BUX index, a csökkenést a Mol és az OTP papírok vezették.
A nyugat-európai piacokon is negatív hangulat kerekedett felül, miután rekord magasságba ugrott a görög államadósság-törlesztési kockázat biztosítására kínált hitelpiaci származékos csereügyletek (credit default swaps, CDS) árazása, és a dél-európai országok törlesztésbiztosítási díjai is emelkedtek – mondta Szegner Balázs. A nyugat-európai indexek egy százalék körüli mínuszban tartózkodnak, és gyengülő indexekkel nyitottak csütörtökön a New York-i tőzsdék is – fűzte hozzá.

A Mol 340 forinttal, 1,78 százalékkal 18 720 forintra csökkent, 824,7 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 55 forinttal, 1,07 százalékkal 5105 forintra esett, forgalmuk 11,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,62 százalékkal 645 forintra gyengült, forgalma 234,0 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 380 forinttal, 0,91 százalékkal 42 260 forintra erősödött, a részvények forgalma 736,9 millió forintot ért el. Az Egis 122,7 millió forintos forgalom mellett 65 forinttal, 0,34 százalékkal 19 100 forintra csökkentette értékét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik