Tech

A mobilos cégek veszik át a hatalmat az autókban

Együtt dolgozik az autókban található panelek megújításán a Nokia és a Harman, illetve a GM és a Google.

A Nokia és a Harman Becker olyan közös szabványon dolgozik, amely, ha bevezetésre kerül, akkor az eddigieknél jóval komolyabb együttműködést hoz létre az autó fedélzeti számítógépe és a mobiltelefon közt. A Terminal Mode segítségével az autó rendszere képes lejátszani a zenéket, videókat, fényképeket a telefonról, vagy akár a GPS szoftvert is képes működtetni, amely így feleslegessé teszi a beépített, nehezen frissíthető navigációs szoftvert.

A kapcsolat elméletben visszafelé is működne, azaz a telefon képes lenne hozzáférni az autó adataihoz, amelyre számos hasznos alkalmazás készülhetne.

A General Motors eközben úgy döntött, hogy nem bajlódik saját rendszer kitalálásával az autóiban, a terveik szerint a jövőben egyszerűen Android rendszert építenek a kocsikba, amellyel könnyen vezérelhető az érintőképernyő, működik a GPS is, de a zenelejátszás sem gond, ráadásul a Google miatt biztos, hogy folyamatosan finomodik is a rendszer.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik