Élet-Stílus

Közel 30 kilogramm marihuánával kapták el az idős párt

Az idős pár vágya a zöld karácsony volt, a kékek azonban mindent elrontottak.

A 83 éves Patrick Jiron és felesége, a 80 éves Barbara Jiron épp hazafelé autóztak, amikor a helyi seriffhelyettesek megállították őket – számol be a Daily Dot.

Az idős pár autójában a tisztek közel 30 kilogramm marihuánát találtak.

A seriffhelyettesek azért állították meg Jironékat, mert autójuk jelzés nélkül haladt át a felezővonalon. Az ellenőrzés során a tisztek hamar megérezték a kannabisz erőteljes szagát.

Miután kérdőre vonták a párt, Jironék elismerték a csempészést, a helyettesek pedig több mint 27 kilogramm bedobozolt kábítószerre bukkantak az autóban. A tisztek emellett THC-val szennyezett tárolókat is azonosítottak.

Az idős férfi és nő utóbb kijelentették, nem tudták, hogy Nebraskában illegális a kannabisz szállítása.

Azt mondták, hogy a marihuánát karácsonyi ajándéknak szánták

– mondta Paul Vrbka a New York Times-nak.

A seriffhivatal becslése szerint a pár szállítmányának utcai értéke nagyjából 300 000 dollár (mintegy 78 millió forint) lehet.

Barbara Jiront végül egészségügyi okok miatt nem vitték börtönbe, Patrick Jiront viszont marihuána illegális birtoklásával, illetve a kábítószer szállításával vádolták meg.

Az idős pár családja természetesen nem örült az esetnek.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik