Tech

Kétmilliónál is több fogyott az idegőrlő videojátékból

Szeptember 29-én jelent meg Xbox One-ra és PC-re a Cuphead névre hallgató videojáték, ami első blikkre egy abszolút cuki, a múlt század első felének rajzfilmjeit idéző platformjátéknak tűnik. A valóság viszont az, hogy az elmúlt évek egyik legszivatósabb programjáról beszélünk, amiről a tesztünkben azt írtuk:

…a mesés külcsín egészen kemény játékmenetet takar, és az egyedülálló látvány mellett a Cuphead másik kiemelkedő tulajdonsága éppen az, hogy kegyetlenül nehéz.”

Mielőtt valaki azt hinné, hogy mi vagyunk puhányak, muszáj leszögezni, hogy a Cuphead tényleg (de tényleg!) egy idegcincálóan nehéz játék, viszont ez egyáltalán nem tántorította el az embereket attól, hogy megvásárolják. Sőt lehet épp a kihívás motiválta azt a több mint kétmillió embert, akik szeptember vége óta pénzt áldoztak a StudioMDHR Entertainment alkotására.

Cukiságnak tűnik, de megkínoz, és szétcincálja az idegeinket
A Cuphead a 30-as évek rajzfilmjeit idézi, de közben úgy szívat, mint kevés videojáték.

Ez a szám persze elenyésző az aktuális Call of Duty felfoghatatlan teljesítményéhez képest, de azt nem szabad elfelejteni, hogy egy független, pár fős stúdió kisköltségvetésű fejlesztéséről van szó (a kiadást a Microsoft vállalta magára), és ebből a szempontból nézve a kétmilliós eladás olyan eredmény, amire az alkotók még a legvadabb álmaikban sem mertek gondolni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik